Nyugat és Kelet határa - a régmúlt tudatossága

Nyugat és Kelet. Két erőteljesen különböző kultúrkör, melyek látszólag nehezen férnek meg egymás mellett, s amik saját területükön szinte egyeduralommal rendelkeznek. Igaz az arányok az idők folyamán eltolódtak, de valójában két nagyon is emberi aspektus az, ami bennük érvényre jut.

Hogyan is fogalmazhatnánk meg e két emberi megnyilvánulást? Talán az egyik a kettő közül a tettekre sarkalló vágyakozás lenne, a másik pedig a megnyugvó lemondás. Míg az első inkább a létező világ különböző oldalait akarja megtapasztalni, addig a második kivonja magát a dolgok folyásából és háttérbe vonul. Az egyik kardot ránt, a másik elvonul meditálni. Felvetődik a kérdés, hogy melyik a jobb?

Helyesebb, ha előbb azt a kérdést tesszük fel magunknak: mi magunk vajon melyikben élünk? Erre nem nehéz válaszolni, hisz a világ jelentős része a tetterőt, a cselekvést, a valamiért kiállást és a valamivel szembeni ellenszegülést hirdeti. Példának okáért ilyen a keresztény, muszlim, iszlám kultúrkör. A "keleti tanok", élükön a buddhizmussal, ezzel ellentétben a világi javakról és vágyakról való lemondást magasztalják.

Ismét előbukkan a kérdés: melyik a jobb? Vagy érthetőbben megfogalmazva: létezik-e a tengernek olyan cseppje, mely jobb, mint a többi? Tehát nincs jobb és nincs rosszabb, és a kérdés önmagában értelmetlen, mivel akármelyik válasz (ez a jobb vagy az a jobb) kizárja a másik lehetőség létezését. Akármelyiket is tartjuk rossz, vagy helytelen ideának, az nem fog ettől megszűnni, létjogát nem veszíti el.

És ez a létjog az, ahol a témát gyökerénél tudjuk megragadni... bármilyen megnyilvánulás létjoga magában a létben keresendő. Azaz ha valami létezik, akkor joga is van a létezésre. (Ez az ok-okozat törvénye, mely megjelenik ugyanúgy a buddhizmusban, mint a tudományban.) Így ha mindkét kultúrának és életfelfogásnak joga van a létezéshez, hogyan mondhatnánk arra bárminemű önös érdek nélkül, hogy jobb vagy rosszabb, mint a másik? Saját felfogásunknak ugyanúgy van alapja, ahogy mások saját felfogásának. Még ha ez a saját felfogás nem is ismeri azt be...

Mi nyugati nézeteink alapjában véve elutasítóak, kizáróak, ez az elutasítás a gyökere annak az előbb megnevezett fogalomnak, melyet jobb híján tetterőnek vagy cselekvésnek, vágyaknak nevezhetünk. Korántsem kell negatív összefüggéseiben szemlélni a dolgokat, ez a tetterő ugyanúgy tud semleges, építő vagy romboló lenni, ahogy a világ bármely más manifesztációja, akár a hegyekbe való elvonulás.

A keleti filozófiák - és jobb híján filozófiák, mert valójában gyakorlati megtapasztalásokon alapuló érvekkel írják le a valóságot - a nyugattal ellentétben befogadóak... És úgy tűnhet számunkra, hogy e két véglet egyszerűen kibékíthetetlen, mert "mindig lesznek bárányok, ahogyan farkasok is". A földi létezésnek nem lehet elképzelni olyan szakaszát, ahol ne lett volna jelen e kettősség. Viszont el lehet képzelni olyan szakaszát, melyben e kettősség összeolvadt, belevegyült egymásba és kéz a kézben jártak.

Igaz manapság a szélsőségek korát éljük - azaz rengeteg a nem-elfogadó (pl. rasszitsa) ember, illetve a magába zuhant lélek, aki nem is akar tudomást venni a világról, amiben él -, viszont ezeréves történetek számolnak be időkről, melyekben a belátás és tudatosság alapvető erénye volt az embernek. Többek között a Bhagavad-Gíta-ban, a védikus irodalom egyik legjelentősebb művében, már több ezer évvel minket megelőzve arról tanakodtak, hogy mikor érdemes cselekedni és mikor nem. Azaz az élet két nagyon eltérő aspektusának - úgymond - az arányait akarták meghatározni ebben a földi létezésben, hogy azok harmóniában legyenek az ember karmájával. A karma ebben az értelemben olyan folyamatot, vagy folytonosságot jelent, melyben a hangsúly a fejlődésen, a tudatosodáson és a világ természetének belátásán nyugszik. Az ezirányú karmát nevezték helyesnek, az ettől eltérőt pedig helytelennek.

A fentiek alapján a régmúlt karmája egészen más karma volt, mint a ma karmája, ami leginkább a "jó pontok gyűjtésére" összpontosít. A régmúlt embere a belátás olyan szintjeit birtokolta, melyeket nem csodálnunk vagy magasztalnunk kellene, hanem egyszerűen követnünk. Ahogy tette ezt Jézus (krisztus), vagy tette Gautama Sziddhártha herceg (buddha). Az egyik a nyugat nagy vallásának, a másik a kelet nagy "vallásának" forrása, azonban egyikük sem csodálókat gyűjtött maga köré, hanem tanítványokat. És ez az, amit érdemes észben tartani.

 

"Szeressétek egymást, amint én szerettelek benneteket."

Jézus

 

"A feltételekhez kötött lét szenvedéssel jár. A szenvedésnek van oka, van vége, és vannak utak, melyek elvezetnek a végéhez."

Gautama Sziddhártha

loading...
Ajánló
Kommentek
  1. Én