Neveléselméletek

 

A nevelést olyan szándékos és célirányos akciók összességének tekintjük, amelyek az egyén fizikai, erkölcsi és értelmi erőinek fejlesztésére irányulnak. A nevelés alapvetően értékközvetítő folyamat. Egy alacsonyabb állapotból való „kivezetést”, „felemelést” jelent. Erre utalnak a más nyelvekben való meghatározások szó szerinti lefordítása is:

Például latinul educatio - „vezetés valahová”-t jelent, németül az erzichung „felviszek, felvezetek”-t jelent, oroszul a voszpitaty „feltáplálni”-t jelent, franciául az élever „felemelt”-t jelent, magyarul pedig a nevel „nő, növel, gyarapít”-ot jelent.

Vagyis tágabb értelmezésben minden olyan hatás nevelés, amely a gyermeket a társas együttélés során éri. A nevelés az emberi együttélés alapfunkciója, melynek során mindenki mindig mindenkit nevel, ezért mondható kölcsönös és állandó folyamatnak.

Szűkebb értelmezésben pedig a nevelő szándékosan és tudatosan, tervszerűen hat a neveltre. A nevelés egy gyermekre irányuló hatás, amely a nevelő szempontjából cselekvés.

Olyan folyamatról van itt szó,amely szabályozottsága szerint lehet irányított és szabad.

Az irányított nevelési folyamatfelfogás során a normák, az értékek konkrétan meg vannak határozva, a gyermekek a pedagógus által megtervezett, megszervezett tevékenységeket végeznek. A pedagógus munkáját tekintve értékelésközpontú, direkt irányítású, folyamatos és erős kontroll alatt tartja a gyermekeket. Ez azonban a serdülőkorban nem hatékony módszer.

A szabad nevelési folyamatfelfogás az előzőekkel ellentétben kizárja a nevelési folyamat külső, pedagógusok általi irányítását. A nevelő feladata az önkibontakozási folyamathoz való olyan feltételek megteremtésében merül ki, amelyek igazodnak a gyermekek szükségleteihez, életkori sajátosságaikhoz. Ebben az esetben viszont a gyermeknek nincs támpontja a követendő vagy elutasítandó magatartásformákhoz.

A nevelési modellekben nem csak szabályozottságuk szerint tehetünk különbséget, hanem a nevelési értékközvetítés érvényesülése szerint is. Ebből a szempontból megkülönböztethetjük a normatív és az értékrelativista nevelési koncepciókat. Ezeknek a nevelési koncepcióknak a meghatározása Bábosik István nevéhez fűződik.

Normatív nevelési koncepció: A szülők fontosnak tartják a maradandó emberi – etikai értékek, magatartási normák közvetítését a nevelés során. Tudatosan törekszenek az elfogadott magatartási, viselkedési módok közvetítésére és belsővé tételére és ezeket a normákat hosszú távon fennmaradónak tekintik. Ezek a szülők úgy gondolják, hogy a gyermek csak akkor képes a társadalomba beilleszkedni, önmaga és a közösség számára értékes módon élni és tevékenykedni, ha ezen normákat elsajátítják és betartják, ezért a felnőttek kötelezik a gyermeket az általuk meghatározott értékek és normák betartására. Az ilyen koncepció szerint nevelő szülők pontosan meghatározzák célkitűzéseiket és alapvető feladatuknak tekintik a cél- értékelméletük kidolgozását, bemutatását és indoklását. Az ilyen koncepcióban nevelt gyermekeknek biztos támpontjuk lesz arról, hogy a társadalom mit vár el tőlük, ugyanakkor megfosztottak a tapasztalás és a saját értékek kialakításának lehetőségétől.

Értékrelativista nevelési koncepció: Ennek a koncepciónak a képviselői úgy gondolják, hogy a magatartási normák, a szociális – etikai értékek múltbeli emberi tapasztalatok alapján fogalmazódtak meg, azonban az élet és a világ változékonysága miatt ezek veszítenek jelentőségükből és alkalmazhatóságukból. A múltbéli tapasztalatok alapján megfogalmazódott értékek nem olyan fontosak a jelenben, még kevésbé a jövőben és ezek alkalmazhatósága viszonylagos, relatív. Minden attól függ, hogy hogyan nézzük a dolgokat elvűség jellemzi. Éppen ezért a magatartási normák és értékek meghatározása és közvetítése helyett arra törekszik, hogy a gyermek életszerű körülmények között tapasztaljon, nem határozza meg a gyermek számára, hogy milyen értékeket kell elsajátítania. Nem határoz meg szabályokat. Ezeket a tapasztalatokat a gyermek átgondolja, és ezek alapján kialakítja maga számára a neki fontos normákat, valamint a jóról és a rosszról alkotott képét. Amelyeket úgy véli, hogy az életben érvényesültek és magatartásában is érdemes lenne követnie, azokat sajátjává teszi. A szülő ebben a folyamatban csak irányít, de nem határozza meg egyértelműen, hogy a gyerek az egyes tapasztalatokból milyen következtetéséket vonjon le. A szülők nem dolgoznak ki részletes érték- és normarendszert.

 

Az a kérdés, hogy szükség van-e a nevelésre, régi filozófusaink között megosztott véleményeket szült. A téma lényegi kérdése itt is: a személyiség alakulását befolyásoló tényezők jelentősége. Egyesek szerint, a gyermek, a személy nem nevelhető, nem formálható, ennél fogva a nevelésre, a pedagógiára sincs szükség különösebben. Ők az antipedagógia irányzat képviselői. A reformpedagógiából való kiábrándulás hozta létre az irányzatot a 70-es években Nyugat-Európában. Véleményük szerint az intézményes nevelést semmilyen reform nem tudta megváltoztatni, ezért kétségbe vonja a nevelés jogosságát, főleg annak következményei miatt. Elsősorban a kötelező iskoláztatást kritizálják. Szemben állnak/álltak ezzel a pedagógiai antropológia követői, akik azt vélik – és merem feltételezni, napjainkban ez az elfogadott álláspont -, miszerint a gyermeknek szüksége van a nevelésre, mind családi mind szakszerű pedagógiai irányból egyaránt. Hiszen a személyiség attól lesz olyan, amilyen, hogy mely hatások érik növekedése, fejlődése során.

Az ember lényege, hogy nevelhető és nevelésre szoruló lény. Íme néhány érvek a nevelés szükségessége mellett:

  • Az ember és állat közti biológiai különbségek.
  • Az ember, mint koraszülött lény. A nevelésnek kulcsszerepe van az első életévben.
  • Az ember, mint biológiailag hiányos lény. Az állatok specialistaként születnek, míg az ember hiányos fejlettségű biológiai szempontból, de ezt az intellektuális képességei kompenzálják, am segítségével megteremtheti saját kultúráját.
  • Az ember, mint kultúrlény. A nevelés dolga a kultúrában használatos technikák elsajátíttatása.
  • Az ember, mint társas lény. Az ember születése pillanatától kezdve embertársaira van utalva. Meg kell tanulnia az együttélés formáit, módját.
loading...
Ajánló
Kommentek
  1. Én