Logika - a Tudat akadálya

A logikus elme párhuzamot von a dolgok között, mely párhuzam szinte elszakíthatatlan láncként köt össze két térbeli, vagy időbeli pontot. Ilyen párhuzam a múlj-jelen-jövő hármasa, vagy a földi lét ok-okozati törvényszerűségei.

Ám ezen túl az elme bármi között képes párhuzamot vonni, legyen az akár a női szépség, a lemondáson alapuló buddhizmus és az anyagi jólét először logikátlannak tűnő kis csoportja, vagy az egyszerűség kedvéért a pénzérme két (eltérő) oldala. Ezek alapján a logikus elme úgy viselkedik, mint kisgyermek a legóboltban: a világ alapjául szolgáló anyagi, lelki és gondolati formákat önkényes rendbe szervezi, mely rend logikus, hisz a formák közötti kapcsolat vitathatatlan.

Ha megfigyeljük, az életben minden megmagyarázható. Ami jelen pillanatban nem az, majd az lesz. Vagy új, illeszkedő részek megpillantásával, vagy a fennálló logikai rendszer újrarendezésével. Amíg az első esetben nem kell megbolygatni az aktuális rendszert, addig a második esetben bizony nincs más út (vagy sokszor nincs türelem), mint az eddigit elvetni, alkotóelemeire bontani, majd újra felépíteni egy olyan építményt, mely jobban megfelel a pillanat követelményeinek.

Arra szeretnék csupán rávilágítani, hogy a logika önkényes. Igazsága inkább egyéni igazság, mintsem eredendő igazság. Azért egyéni igazság, mert az előbb felvázolt módon az egyén bármit képes megteremteni ebből a "legóhalmazból" - amit életnek nevezünk -, majd azt mondani, hogy ez így "logikus". Hisz a létező dolgok logikai kombinációja csaknem végtelen. Had szemléltessem az előbb leírtakat: a realista festő úgy magyarázza művészetét, hogy az az életnek és a valóságnak a lehető legpontosabban megfestett tükörképe, hiába is támadják sokan azzal, hogy művészete ilyen alapokkal "csupán" másolás, és nem több, mint kézügyesség. Azonban a "művész", aki szájába veszi a festéket, majd a festővászonra köpi azt, logikája a követező: a művészet az alkotó és az alkotás bensőséges kapcsolata, a szájba vett festék e kapcsolat megtestesítője, és a közönségesség, amit alkalmaz, csupán e közönséges, szürke világ színekkel átitatott kis részlete. Vagy a művészetektől eltérve: miért épül az egyik ház téglából, a másik fából, a harmadik acéltartókból? Azért, mert...

A logika nem más, mint játék. Természetesen bármilyen játékot lehet véresen komolyan venni, viszont ez a játék rávetül életünk csaknem összes tevékenységére, így túlzottan komolyan venni - a logikát, a gondolkodást és magát az elmét - nemhogy veszélyes, de már-már illogikus.

Számos gondolkodó jutott hasonló következtetésekre a történelem folyamán. Egyes buddhista feljegyzések arról is beszámolnak, hogy ez az eddig felvázolt logikai béklyó olyannyira megszűntethető, hogy képesek lehetünk túllépni a valóság ok-okozati törvényszerűségein is. Hiszen ha az ok-okozati valóság a logikus elme hozadéka, mely koordinátákat keres a létezésben, akkor e logikai elmének az időleges kikapcsolásával az ok-okozatiság is megszűnik.

Az ősi tanok szerint a tudatosság akkor kezdődik, mikor ráébredünk a dolgok illuzórikus voltára, azaz tudatára ébredünk annak, hogy az érzékelő, az érzékelés és az érzékelt viszonya a figyelem fókuszán keresztül megváltoztatható.

 

"...a koldus arra irányítja, arra összpontosítja szellemét, hogy megvalósítsa a különféle rendkívüli képességeket. A rendkívüli képességek megörvendeztetik. Személye megsokszorozódik, majd újra eggyé válik. Láthatatlanná lesz, majd újra megjelenik. Mint az űrön, úgy megy át akadálytalanul a falon, sáncon és hegyen. Mint a vízben, úgy merül el a földben, majd újra kiemelkedik. Mint a földön, úgy jár a vízen, és el nem merül. Keresztbe tett lábakkal, ülve repül a légben, miként a szárnyas madár. Kezével érinti, és megragadja a hatalmas Holdat és Napot. Testével elszáll a Brahman egébe..."

Az elmélyedésből születő rendkívüli képességek - DN 2. 83-97.

 

 

loading...
Ajánló
Kommentek
  1. Én