Lángpallos - a Főnix születése

A tűz, a fény, a hő. Születés vagy pusztulás? Miért volt oly nagy szerepe a tűznek az ősi kultúrákban? Mi volt az a lelki gyakorlat, vagy rítus, ami ilyen magasra emelte az elemeket, azok közül is a tüzet?

Kezdjük talán azzal, hogy ahogy a tűz, a víz, a levegő és a föld, a spirituális életben az égés is egyfajta hasonlat, melyen keresztül mélyebb tapasztalatokat szerezhetünk a "spiritualitás" gyakorlatáról. És ha nemcsak érteni, hanem át is akarjuk élni a hasonlat lényegét (és a gyakorlatét), ahhoz ebben az esetben elengedhetetlen egy kis "előtanulmány". Nem kell megijedni, szűkös kereteink miatt igyekszem érthetően és tömören összefoglalni a lényeget, bár e téma könyvtárnyi irodalommal rendelkezik.

Ha lángpallosról esik szó, a köztudatban valamiféle igazságos pusztítás képe lebeg, ha pedig a Főnixről, akkor az újjászületésé. [...] Komoly téma ez, ám kénytelen vagyok mélyebb magyarázat nélkül információkat közölni (a cikk terjedelmére való tekintettel) feltételezve azt, hogy az érdeklődők egyrészt utána olvasnak, másrészt a mindennapok gyakorlatán keresztül igazolják (vagy pontosítják) a leírtakat. (Természetesen e cikk - az eddigiekhez hasonlóan - tartalmaz különféle hivatkozásokat, melyek a téma kiegészítését tartják szem előtt.) Bár megjegyzem, akármilyen könyvben olvasott akármilyen magyarázat a témával (tűz, lélek, lét, létezés, örökkévalóság) kapcsolatban csupán útjelzőként szolgálhat, így érdemes nem leragadni a magyarázatok útvesztőjében, hanem szemünket a gyakorlati megtapasztalás felé fordítani.

Először is: mi emberek ebben a földi életben úgy gondoljuk, hogy ez az anyagi valóság a kiindulópont, a kezdet. Ebből az anyagi valóságból nő ki lelkünk és szellemünk, és ezt az anyagi valóságot tekintjük önvalónknak. Hiába vagyunk spirituálisan nyitottak, nagy többségünk mondott hitével ellentétben még mindig az előbb felvázolt tévképzetben él. Hiába fogadunk el egy Teremtő erőt, hiába gondolkodunk szellemről vagy lélekről, ha nincs meg az a gyakorlati tapasztalat, mely valósággá teszi ezt számunkra. A gyakorlat neve: Hit. Előző cikkeim egyikében már szót ejtettem róla. Most legyen elég annyi, hogy a hit (mint a legtöbb fogalom, ez is megszenvedte a korok viharait) a legbenső közvetlen kapcsolatunk azzal a Léttel, mely Létnek e földi élet egyszerű tükörképe csupán. Nevezik hitnek, nevezik éberségnek, nevezik szeretetnek. Nem a szavak a fontosak, nem a betűk egymásutánisága, hanem a mögöttük meghúzódó tapasztalat és tartalom.

Minden Egy. Minden emberi és nem emberi létező egy kicsiny része a kezdeti Egésznek, melyet nevezhetünk Teremtőnek is. Lényünk valós magva elválaszthatatlan a Teremtőtől. Anyagi világunk, részekre tagolt gondolataink és érzelmeink azok, melyek elhatárolják önmagától e Teremtőt. Az emberi élet értelme - mondhatni célja - az újbóli Egység megtalálása. A harmónián, és nem a centralizáltságon alapuló Egység megtalálása. Nem arról van szó, hogy egyetlen zászló alatt kell egyesítenünk az embereket, hanem arról, hogy a meglévő zászlók harmóniában - szerves Egységet alkotva - éljenek egymás mellett.

Ennek a Harmóniának, ennek az Egységnek a megpillantása és éberen szem előtt tartása a Hit. A Szeretet. Erre vágyunk mind. Erre vágyik a gyilkos és erre a megváltó. Azonban míg a gyilkos egészen kis hitet és szeretetet birtokol (szeretetet afelé, amiért tettét megcselekedte), addig a megváltó felfoghatatlanul hatalmasat - nincs olyan leírható, vagy megfogalmazható létező, amit a megváltó ne szeretne. (Természetesen a megváltó és a gyilkos megnevezések ebben a szövegkörnyezetben csupán allegóriák.)

Az elemekhez visszatérve: figyeljük meg, hogy minden elem "szétválaszt". A földben alulra kerülnek a durvább, felülre a finomabb részek, ahogy a vízben és a levegőben is. A tűz azért más, mert általa szétválasztódik az anyagi (vagyis a halandó) és a metafizikai (vagyis a halhatatlan) rész. Az égés ezt szimbolizálja - egész szemléletesen tárja szemünk elé - anyagi valóságunkban: az égés során fény és hő (energia) keletkezik, és salakanyag marad vissza. Ebből a meglátásból ered számos történeti temetkezési szokás, melyek során az elhunytat elégetik: halhatatlan része felszáll az egekig, halandó része pedig elsüllyed. Hogy ez valóban így van-e, az természetesen kérdéses, de hajlok afelé, hogy az utóbbi szokás egy egészen másfajta tapasztalatból táplálkozott (táplálkozik).

Számos vallás, hagyomány, leírás vonatkozik arra, hogy jelen földi (anyagi) világunk volt a Teremtésnek nevezett folyamat csúcspontja. Ezt nem úgy kell érteni, hogy ez a világ a teremtés "ékköve", hanem úgy, hogy ez lett megteremtve utoljára, és itt szakadt meg a Teremtés folyamata. Tudnunk kell, hogy a világok sokasága egyfajta másolási, vagy tükrözési folyamat során jött létre. E folyamat fő jellegzetessége, hogy minden későbbi világ az előtte lévőnek csupán másolata, vagy tükörképe, azaz minden világ az előzőt igyekszik "majmolni" - így minden élet az életek ideáját, a Létet igyekszik megteremteni saját magán belül. A Létet, melyben minden örökkévaló volt, melyben nem volt szenvedés, és sorolhatnánk. Ergo saját anyagi világunk a Lét (avagy a teremtő) torz tükörképe csupán. Azért torz, mert homályos számunkra, hogy mit is kellene visszatükröznünk. Homályos az eredet, így amit a tükörben látunk: zavaros, már-már súrolja a legmélyebb őrület határát.

Amennyiben az anyagi világ az előtte lévőktől függ - hisz ezek kötik össze a Léttel - evidens, hogy az előtte lévő világok erőteljes befolyást gyakorolnak rá. Esetünkben ez éppannyira áldás, mint amennyire átok. [...] Az anyagi világ előtt a gondolatok és az érzelmek világa terül el. [...] Amennyiben képesek vagyunk gondolataink és érzelmeink éber irányítására, úgy az testi egészség nem cél, melyet kínkeserves munkával tudunk csak elérni, hanem egyszerű állapot. Az anyagi test ugyanúgy majmolja az érzelmi testet, ahogy az anyagi világ az érzelmek világát. (Itt kell megjegyeznem, hogy az érzelmek világáról következtetéseket levonni anyagi felfogással olyan, mintha egy mondatnyi leírásból akarnánk képet alkotni a Föld domborzatáról.)

Figyeljük meg, hogy először a gondolatok és az érzelmek "megkövesedése" következik be az emberi élet során, és nagyrész csak utána következnek a különböző testi gondok, melyek csakúgy "megkövesedésnek" írhatóak le, vagyis olyan állapotnak, mely megpróbál változatlan maradni egy állandóan változó világban. A változás elkerülhetetlen és szükségszerű, a teremtett élet e változáson keresztül tud csak megnyilvánulni, így nem változni annyi, mint késleltetni a születés bekövetkeztét. Az emberi ésszel mért változatlanságot nem tűri az élet, hisz az nem más, mint puszta önzőség.

A tűz és az égés pedig nem más, mint a változás szimbóluma - és megtestesítője. Az égés során az élethez szükséges energia keletkezik, a salakanyagból pedig, ami visszamarad, új élet sarjad. Ugyanez játszódik le a testben - vagyis a test ugyanezen lelki folyamatot tükrözi vissza. Ahogy az anyagi világban léteznek formák, melyek táplálékul szolgálnak, úgy a lélek világában is léteznek formák, ezeket nevezzük érzelmeknek és vágyaknak. Az ember lelkét célzó gyógyászat már régen felismerte, hogy rengeteg fizikai elváltozást lelki trauma idéz elő - ez sem új keletű dolog. [...] Egy-egy érzelem - mely éppúgy lehet félelem és vágyódás - alapjaiban meg tudja határozni az ember életét. Egészségessé tudja tenni, és meg is tudja betegíteni. Minden dolgok szeretete állandó változásra sarkall, az elzárkózás pedig ugyanazt a hatást váltja ki, mint a függőség... az egyik egyetlen dologtól határolódik el, a másik a kiválasztott egyen kívül mindentől.

Meditációban az ember néhány pillanatra feladja az egóját, az egész eltűnik, nem számít, nincs, nem valós. Ez az üresség az a pont, melyben az elme elkezd kutakodni, és félelemmel vegyes zavarral tekint szét: nem érti hova tűnt minden. Azonban ebben az "űrben" korántsem arról van szó, hogy minden eltűnt, hanem arról, hogy az ismert dolgok tűntek el. Ebben az ürességnek vélt csendben kell ébernek maradnunk, nem keresnünk (mert keresés közben mindig egy ismert dolog lebeg szemünk előtt), egyszerűen csak figyelnünk - és a Lét kitárulkozik előttünk.

A címben szereplő lángpallos az a tudati eszköz, mellyel saját kezünkbe vehetjük sorsunkat. Érzelmeink, lelkületeink, felfogásunk megkövültségének mértékétől függően kíván állandó, vagy időszakos munkát. Az újjászülető főnix pedig az az entitás, melyről példát vehetünk. [...] Az előbbiekben felvázoltam, hogy a test tulajdonképpen érzelmeink és gondolataink állapotának tükörképe. [...] Kortól függetlenül mindenki egészséges akar lenni, ez az egészség azonban szöges ellentétben áll a manapság vágyott sziklaszilárd és változatlan egészséggel. Az egészség nem lehet csupán testi, nem lehet csupán lelki, sem szellemi - az egészség az a fajta változékony energiaáramlás, amit megpillantottak "látóink", táltosaink, sámánjaink, és megpillantottak kvantumfizikusaink. Az egészség az a mindent magába foglaló rendszer, melynek minden egyes apró része harmóniában van az összes többivel. És mint fentebb írtam, az emberi élet értelme e harmónia megteremtése.

A gyógyuláshoz először is ébernek kell lennünk - azaz fel kell ismernünk, hogy nem csak testi, de metafizikai szinten is jelentkezik a "megkövesedés". Esetleg rájöhetünk, hogy egy-egy torokfájás előtt bizony összevesztünk valakivel, vagy gerincproblémáink hátterében családi kapcsolataink állnak, és a többi. A második lépés az, hogy valóban rátaláljunk, melyek azok az érzelmeink, amik leginkább hátráltatnak bennünket. Mik azok az érzések vagy gondolatok, amik annyira berögzültek, hogy már észre sem vesszük őket. Ezekkel általában az a gond, hogy önmagunkat velük azonosítjuk. És önmagától az ember nem szívesen válik meg.

A harmadik lépés a tűzzel való "meditációs" gyakorlat. Megkövült vágyainkat egyszerűen el kell égetnünk. Üljünk le és teremtsünk csendet, nyugalmat magunk körül. Érdemes reggel és este elvégezni a gyakorlatot. A meditációs csendben idézzük magunk elé azt az érzelmet, melyet fel akarunk számolni - nemcsak látnunk kell a hatást, amit életünkben előidézett, de intenzíven éreznünk is kell az érzelmet, a vágyat vagy félelmet. A meglévő érzelmi töltet elégetésekor több dologra kell figyelnünk. Magára az égésre, a létrejövő fényre és a visszamaradó hamura (salakanyagra). Csakúgy mint az érzelmet, a fényt is éreznünk kell - és itt lép be a gyakorlatba az információhalmaz, amit a cikk elejétől kezdve ismertettem: a létrejövő fényt éreznünk kell mint szeretetet, mint intenzív Hitet. Éreznünk kell, hogy mindent áthat, és ebből az érzésből kell töltekeznünk az "égetés" során. A felszabaduló fény és energia eddig is ott volt, viszont felesleges és káros vágyakba zárva, innentől kezdve viszont azokat a részeinket élteti, melyeket az adott pillanatban fontosnak találunk - az újjászületés megkezdődött. A hátramaradó hamut viszont el kell engednünk. Jó szívvel, harag nélkül, annak a tudatában, hogy belőle új dolgok születnek majd. [...]

Tudnunk kell, hogy e gyakorlat nem várt hatásokat is eredményezhet életünkben. Így leginkább az ébredést keresőknek ajánlom. Sosem tudhatjuk mit hoz a holnap, így egy adott cél (testi egészség) érdekében belefogni annyi, mint a változáson keresztül megpróbálni elérni a változatlanságot - ez az út bukással végződik. Viszont aki kapcsolatot teremt a Léttel, és életébe harmóniát szándékozik vinni - mely egybecseng a lét természetével -, annak hasznosak lehetnek a fentebb leírtak. [...] Alapjaiban e gyakorlat egyfajta lelki emésztés. Lelki tápanyagaink feldolgozását, energiává alakítását és feldolgozását, a maradék elszállítását szolgálja. Azonban hogy saját magunk meg tudjuk állapítani mi az, ami táplálék és mi az, ami nem, ahhoz olyan ismeret és lelkület szükséges, ami túlmutat a mai anyagközpontúságon. [...] Az érzelmeket, melyeket el akarunk emészteni a  tűzzel, először magunkévá kell tennünk. Át kell élnünk minden rezdülésüket, legyen az szenvedés vagy gyönyör. Csak ezek után - hogy fel ne halmozódjanak - használhatjuk fel az emésztés által kibontakozó energiákat.

Ez az emésztési folyamat kezdetben nem saját önös énünk táplálását szolgálta - akár testi, akár lelki emésztésről, égetésről, tűzről volt szó -, hanem az anyagbeli/formabeli/illúzióbeli fény (az alkimisták aranya) elválasztását a salaktól. Így az emésztés, az égetés az isteni eszencia elválasztását szolgálta az alacsonyabb matériától - mely egy fejlődési folyamatnak fogható fel, és célja nem az Én, az Ego építése, hanem az Élet nemesítése volt

loading...
Ajánló
Kommentek
  1. Én