Kérdések - A Válaszolás folyamata

Több kérdés van, amit az embernek önmagával kapcsolatban fel kell tennie, és a megválaszolásukra törekednie kell. Ezeket a kérdéseket a mindennapokban gondolati úton igyekszünk megválaszolni, illetve elemezni a kinyert válaszokat. Gondolati úton? Felötlik a kérdés, milyen más út van még? Sokszor vagyunk úgy vele, hogy napi tevékenységeink folyamán rájövünk valamire, nem tudatosan, egyszerűen csak beugrik.

Legtöbbször fel sem tűnik, nem is foglalkozunk vele és lassan visszatér a feledésbe, mert ezek a képek nincsenek úgy előttünk, mintha valamin ténylegesen gondolkodnánk, tudatunk szélén motoszkálnak, olyan távolságban, hogy még ha ott is vannak, nehéz megpillantani őket. Vannak pillanatok azonban, mikor úgymond odakapjuk tekintetünket és rádöbbenünk: megoldottam, megfejtettem, beugrott. Aztán jön a folyamat, mely során gondolati úton elemezzük, és mikor megfogalmazni, rendbe szedni vagy leírni próbálnánk, a leírtak nem adják vissza a valóságot. Vagyis azt a valóságot, amit megtapasztaltunk a megoldás pillanatában, abban a pillanatban, mikor a kép előtűnt.

Tulajdonképpen ez is egy ilyen folyamat, amit most végzek. Gondolati szűrőn keresztül foglalom betűnként mondatokba a választ, amit látni vélek, s mely leírásához a gondolatiság kevés. És minden szó gondolati, még ha érzelmi töltet is búvik meg mögötte. Mert van egy érzelmi elemzés is a gondolati út mellett.

Tűnődjünk el kicsit azon, hogy mi is a gondolat és mi is az érzelem valójában. Hosszas töprengés és tévút után arra jutottam, hogy a gondolati folyamatok minden dogot elemekre bontanak, jól behatárolt, érthető és alapvető fogalmi részekre. A gondolatok az életünk építőkockái. Mégis, a gondolatok mellett ott vannak az érzelmek is, melyek semmiképpen nem elhanyagolhatóak. A nyelv természetesen, és a gondolkodás, az érzelmeket is igyekszik meghatározni, jól elkülöníthető formákba rendezni és csoportosítani. Ám ez aligha lehetséges, ugyanis az érzelmek, illetve az érzelem maga a gondolatokkal ellentétben nem jól elkülöníthető építőkockákra hasonlít, melyekből építkezhetünk, hanem egyfajta masszára, ami érzelmi folyamataink során gyurmaként formálódik. És míg a gondolatok tökéletes kifejezőeszköze az írás és a beszéd, az érzelmeké a zene és a festészet például.

E fentebb kifejtetteket figyelembe véve, mikor ráérzünk valamire és érezzük annak tökéletességét, a válasz tökéletességét, az érzelem egységét, nem célravezető ezt az egységet gondolati formákra tagolni, mert különböző szűrőkön áthaladva néhány forma bizony mindig eltűnik.

Valójában a gondolatok és az érzelmek között létezik átmenet. Úgy fogalmaznék, hogy míg a gondolatok építőkövek, az érzelmek maga az épület, így érzelmet építhetünk gondolatokból és bonthatunk gondolatokká is.

Egy válasz annál tökéletesebb, minél összetettebb, minél több mindent foglal magába és az alkotórészek minél jobban harmonizálnak egymással. A tökéletes válasz magába foglalja a Mindenséget, és ez a mindenség összefüggő egységet alkot benne, ahol minden rész megtalálja a maga helyét. A gondolati formák, melyek alapvető építőkövek, összetettebbé válva eszméket alkotnak, az eszmék pedig érzelmekké válnak, illetve érzelmeket váltanak ki. A különböző érzelmek egysége pedig megadhatja a választ, melyre mindig is vágytunk.

Tudnunk kell, hogy minden gondolat különböző, de egyik sem ellentétes a másikkal. Amikor találunk két ellentétesnek tűnő gondolatot, keressünk olyan gondolatokat, melyek összeköthetik azokat, illetve olyan érzelmeket, melyekbe mind a kettő beleillik. Ez történik érzelmi szinten is. Az ellentétes érzelmeket össze kell kötni egymással, hogy a közöttük lévő feszültség kiegyenlítődjön.

Ez a fejlődés egyik útja: összetettebbé válni, mindent a magunkévá tenni. Mert ami a miénk azt ápoljuk és gyarapítjuk, ami másé azt elpusztítjuk. Ez az út az uralkodáson alapszik: gondolataink és érzelmeink feletti uralkodáson, mely a harmóniára törekszik. Nehéz, és sokszor fájdalommakkal teli út, de célja ugyanúgy a harmóniára való törekvés, mint az előző cikkeimben taglalt lemondáson (a gondolatok és vágyak elengedésén) alapuló út. Habár a kettő merőben ellentétes irány, látható hogy mindkettő ugyanoda vezet. Érdemes lelki szemeink elé idézni a kört, és emlékezni annak sokrétű szimbolikájára: ha a körvonalon kijelölünk egy pontot, majd egyik kezünkkel elindulunk az egyik, másik kezünkkel a másik irányba, végül ugyanoda érkezünk meg (a körvonalnak a kiindulóponttal ellentétes pontjára).

loading...
Ajánló
Kommentek
  1. Én