Káromkodás - miért is ne?

Jópárszor felmerülhet a kérdés, akár családi, akár baráti körben, hogy ugyan miért ne szabadna káromkodni? Ez egy olyan téma, amit érdemes elővenni és elbeszélgetni róla, hiszen az élet számos területét érinti, és bizony akár hisszük, akár nem, meghatározza életünket. Kérdés, hogy ez a meghatározottság béklyóként hat-e ránk, vagy inkább eszközként élünk vele?

A káromkodásnak sok fajtája lehet. A leggyakrabb a sértő, mely általában az ember anyját és ugyanolyan nemű, ám kétesebb hivatású személyeket hasonlít egymáshoz. Azonban mára a káromkodás túlnőtt ezen, és kialakultak olyan formái, melyek célja már nem kifejezetten egy másik személy sértegetése. A káromkodás célja sokszor lehet különböző élethelyzetekben a nemtetszés kifejezése - vagy épp vulgáris oldala révén a nagyon tetszés kifejezése. Fel lehet fogni egyszerű poénként is, viszont akárhogy takargatjuk a tényt, elsődlegesen sértegetésre „való”.

Azért írom, hogy elsődlegesen sértegetésre való, mert a sértegetés az, amiben legtöbbször megnyilvánul, az pedig, hogy a sértegetésből viccet csinálunk-e vagy nem, már egyéni döntésünk. Természetesen a káromkodás, mint poén úgy is felfogható, mint egy pajzs, amivel a sérüléseket ki tudjuk védeni, vagy egy fegyver, amivel megelőzhetjük a szemben álló fél esetleges támadásait, vagy elvehetjük harci kedvét (természetesen itt a harc a szavak szintjén értendő). Az pedig, ami mindezeket tüzeli nem más, mint a félelem. A félelem a sérüléstől.

A káromkodáshoz az átlag felnőtt ember félelmeket társít tudatosan, vagy tudattalanul. Ezek a félelmek sokszor jól el vannak ásva a múlt mélyén, így gyakran nem is értjük, miért reagálunk egy-egy élethelyzetre úgy, ahogy, miért törnek ki belőlünk oly durva szavak, vagy miért hunyászkodunk meg egy-egy erőteljesebb kifejezés hallatán.

Temérdek olyan szó létezik, amit káromkodásként azonosíthatunk. Sokszor teljesen átlagos, az emberi szervezettel, életmóddal, foglakozásokkal kapcsolatos szavak, melyek sértő jellege nem csupán a szóban, mint hangok egymásutániságában keresendő, hanem leginkább a mögöttük álló emberi megnyilvánulásokban. És ezek a megnyilvánulások azok, amelyek (negatív/romboló/káros) nyomot hagynak az emberek lelkületében, gyakran már egészen kicsi kortól. Gondoljunk csak bele, a káromkodások a legtöbb esetben vagy felemelt hangnemmel járnak, vagy testi, lelki erőszakkal, illetve mindkettővel, és még sorolhatnánk.

Egy olyan családban/társaságban, ahol mindennapos a káromkodás, aligha kell magyarázni, hogy egy-egy szó miért számít rossznak, illetve sértőnek. Ahol viszont a cseperedő gyermek szinte nem is hall ilyesmit, és egy nap úgy megy haza az iskolából, hogy sértő szavakat szajkóz, ott a gyerek ritkán okolható. Ilyenkor meglehetősen hibás hozzáállás leszidni a gyereket, mivel az esetek többségében elképzelése sincs a szó hátteréről, egyszerűen hallotta a többiektől, akik ráadásul (megesik) még jókedvűek is voltak, miközben káromkodtak. A gyermek tudatában ilyenkor összekapcsolódik a nevetés, a jókedv, az ismételgetett szavak, és hazaérve teljesen tanácstalan, hogy jókedvéért miért kapott leszidást.

Persze az előrelátó szülők ilyenkor leültetik a gyerkőcöt és elmagyarázzák neki, hogy ez meg az a szó bizony nagyon „csúnya”, és hogy legközelebb ne használja. A gyermek pedig csak pislog, és nem érti, hogyan lehet egy szó „csúnya”. A szülő a hallgatást beleegyezésnek veszi, és úgy gondolja, innentől már „simán zajlanak majd a dolgok”. A probléma ezzel az, hogy nincs elmagyarázva, miért is olyan csúnya szavak azok a bizonyos csúnya szavak. Vagy azért, mert a szülő maga sem tudja megfogalmazni, vagy egyszerűen úgy gondolja, gyermeke még nincs olyan szinten, hogy megértse az összefüggéseket.

A legtisztább megoldás mégis az, ha minél előbb megértetjük gyermekünkkel a csúnya szavak, a rossz bánásmód, az erőszak, a sértegetés és a viccelődés összefüggéseit. Így a káromkodást (mint mindent az életben) sem szabad tiltani, viszont a maga helyén kell kezelni. Igen, vannak alkalmak, mikor nagyon jó poén tud kikerekedni egy-egy „csúnya” szóból, igen, van mikor imponáló tud lenni egy csinos lánynak, ha így akarunk vagánynak tűnni és igen, van olyan helyzet is, ami megkívánja az erőteljes verbális fellépést, még ha az káromkodással vegyes is, hogy megelőzzön egyéb dolgokat.

Ugyanakkor mindenképpen meg kell értetni a gyerekkel (és ehhez a szülőnek is meg kell értenie), hogy a káromkodáshoz az emberek sértő/romboló/rossz és fájdalmas gondolatokat és érzéseket társítanak, és a káromkodás hatására ezek az érzések és gondolatok (általában negatív következménnyel) előjöhetnek, attól függetlenül, hogy a káromkodás maga sértő szándékú volt-e, vagy nem.

loading...
Ajánló
Kommentek
  1. Én