Emberi jó és önfeláldozás

Van-e racionális magyarázata az önfeláldozásnak, és egyáltalán mit értünk emberi jó alatt? Mi köze az egyéni élni akarásnak a társadalom életben maradásához? Egyáltalán mi kell ahhoz, hogy az egyén ama bizonyos jó útra térjen?

Előző cikkemben az erkölcs és annak társadalmi szerepe tájékán kutakodtam, és mint feltűnt, nem létezik erkölcsi jó és erkölcsi helyes társadalom és társadalmi normák nélkül. Ezen az úton haladva emberi jó sem létezik társadalom nélkül, mivel társadalom nélkül a jó fogalma örökké megragadna az egyéni szinten, és ez a jó sohasem tudna túllépni az önfenntartáson és az egyéni szükségletek kielégítésének vágyán. Azaz társadalom nélkül a jó fogalma alá csupán azok a dolgok tartoznának, amit az egyén jónak vélne saját maga számára. Természetesen jelen pillanatban is él a jónak ez a fogalma, viszont az egyéni jó fogalmán túl létezik társadalmi jó is (erkölcs), illetve azon belül csoportok, családok jó és helyes fogalomképe, melyek sok esetben egyeznek, sok esetben viszont különböznek egymástól.

A jó fogalmának mindennapi meghatározása tehát nem is olyan bonyolult, hiszen akár egy kisebb közösség is elegendő ahhoz, hogy valamit jónak, illetve rossznak nevezzen. Ahogy a kis közösségek, úgy a nagyok is ugyanígy járnak el, a különbség csupán annyi, hogy míg egy kisebb közösség (család) kisebb létszámú egyénnek akar megfelelni saját fogalmi és erkölcsi rendszerével, addig egy nagyobb közösség (ország) már nagyobb embertömegnek. Jelen korunk és a történelem folyamatait szemlélve azonban úgy tűnik, létezik egyfajta kritikus tömeg, melyen túl a mindenkori közösség már nem tudja megadni az egyénnek „ami jár”.

(Itt egy kis kitérőt téve megjegyzem, hogy: az egyén a társadalmak legkisebb építőköve, a család egy fokkal nagyobb, majd következnek a csoportok, falvak, városok, megyék és országok. Mindegyik egy-egy lépcsőfok, viszont a köztük zajló párbeszéd és segítő szándék nem lépcsőről lépcsőre halad. Értem ezalatt, hogy az egyénnek például elsősorban a családra kell támaszkodnia és nem teszem azt az országra, a családnak elsősorban egy tágabb családi közösségre (nagycsaládra) és nem a városra... és sorolhatnám. Értelemszerűen egy kisember gondját az ország, vagy például a megye kevésbé érti és érzi át, mint saját családi köre, ugyanúgy a család problémáit szintúgy a nagycsalád képes kellő mértékben átérezni és körülményeitől függően helyesen reagálni azokra, és nem a nemzetek szövetsége. Jelen pillanatban azonban szinte minden egyén országos vagy még magasabb szintről várja a sült galambot, és a család is inkább az előbb említettekre bízza saját tagjait.)

Visszatérve a jóra, mint emberi tényezőre: a jónak az egyik legsarkalatosabb és legelvontabb megnyilvánulása az önfeláldozás. Itt persze nem kell eposzokba illő csatajeleneteket magunk elé vizualizálni, azonban nagyon jó példa rá, mikor az árvíz sújtotta területeken egy ismeretlen férfi ugrik be a fuldoklók után. Ha beszéltünk ilyen személlyel, vagy akár csak riportot láttunk vele, akkor is megfigyelhető, hogy ezek előtt a cselekedetek előtt sok esetben nincs hosszas töprengés, nincs hezitálás, nincs annak mérlegelése, hogy vajon kit nyelnek épp el a hullámok. Egyszerűen az azonnali döntés utáni cselekvés van, mely nem mérlegeli az akció kimenetelét, nem veszi számba az esetleges kudarcot, tehát azonnal és kérdés nélkül feláldozza önmagát. És erre, akárhogy is nézzük, nincs reális magyarázat, a parton a zuhogó esőben állók hiába nem hisznek a szemüknek, a dolog megtörténik. A hőstett végrehajtója is egyfajta módosult tudatállapotból ébred, amint az incidens véget ér (már ha életben marad), és nem tud magyarázattal szolgálni.

Felvetődik a kérdés, jónak nevezzük-e az ilyesfajta tetteket? Erkölcsösnek nevezzük-e, hősiesnek? A válasz a legtöbb esetben dübörgő Igen. Ugyanakkor az a kérdés is felmerül, hogy maga az önfeláldozás és a teljesen ismeretlenek segítése hogyan viszonyul az egyéni életben maradáshoz?

Nevezhetjük Teremtőnek, angyaloknak, DNS-be kódolt tudattalan információmorzsának, de tény, hogy vészhelyzetekben, mikor az emberi elme nem bírja a strapát és inkább hátrébb húzódik, olyan ösztönök lépnek előtérbe az emberben, melyek nemhogy segítenék az életben maradását, de még kockára is teszik azt.

A meditációt gyakorlóknak és az élet értelmét keresőknek akadnak olyan képzeteik, miszerint az elme és a gondolkodás nem hogy nem viszi előrébb az emberiséget, de egyenesen hátráltatja azt. Hiába vetik pillantásukat az emberi elme nagyra becsült szülötteire, az elektromosságra, az űrutazásra, a számítógépekre és sorolhatnánk, nevetnek egyet és azt állítják, ezek mind semmiségek ahhoz képest, amit képesek lennénk elérni az elme nélkül. A tudósok tábora pedig fujjong és hőbörög. A meditációban még járatosabbak már azt állítják, hogy az emberi elme csodás műszer, korunk hibája csupán az, hogy túlzottan el vagyunk foglalva saját kedvenc játékszerünkkel és azon túlra egyszerűen nem látunk. A tudósok tábora természetesen erre is hőbörög, hisz ez az állítás nagyrészt az előzőre épül.

Egy viszont bizonyos: az önfeláldozás létezik, a hősiesség létezik, és akármilyen logikus magyarázatot is találnak rá az említett „tudósok”, egyéni szinten végiggondolva mindig szívjuk a fogunkat, hogy „még ez is sántít kicsit”. És úgy látszik a Föld bolygón már csak így mennek a dolgok, amivel az élvonalban lévő tudós generáció nem hajlandó foglalkozni, azzal mások foglalkoznak, viszont ők nem lévén tudósok, magyarázatuk hiányos, zavaros, nem elfogadható. A valóság megismerésére tett kísérletek így patthelyzet okán kudarcba fulladtak... természetesen nem ez a helyzet. A valóság megismerésére számtalan út létezik a tudományon és a meditáción keresztül a főzés és az utcaseprés gyakorlatáig (bármilyen nevetséges is), és az egyén pillanatnyi énképe az, ami a választott utat nagyban befolyásolja. Mivel számtalan tudós tért „lelki” utakra, és számos lelki vezető kezdett el érdeklődni az idők folyamán a tudományok iránt, talán a legbölcsebb tanács az lehet jelen esetben, hogy merjünk új utakra lépni, és soha ne utasítsunk el teljes mértékben semmit, esetleg az adott pillanatban.

loading...
Ajánló
Kommentek
  1. Én