Az anyai szeretet ereje

Ez a majom megmentette a kiskutyát a rátámadó kóbor ebektől és azóta sajátjaként neveli, vigyáz rá. A kutyus és újdonsült anyukája elválaszthatatlanok.

India utcáin nem ritka a kóbor kutya és a majmok jelenléte sem. Történetünk főhőse ez a majom, aki elkergette a kutyákat, akik rátámadtak egy védtelen kölyökkutyusra.

Azóta vigyáz rá, még az ételből is a kicsinek ad először.

Mindenhová magával cipeli, mint a saját kicsinyét, hogy megóvja minden veszedelemtől.

A helyieket annyira megragadta az állati szeretet szépsége, hogy sokan étellel jutalmazzák őket és hírességnek számítanak.

loading...

17 megható képek az emberi szeretről, odaadásról! - A sírás kerülgetett minket

A képeket megtekintve biztosan elérzékenyülsz és rájössz van még szeretet a világban.

Daniel meglepetése a barátnőjének

Lucas kutyájának köszöni meg, hogy mindennap segít neki.

A földrengés után a túlélő egy fotó albumot nézeget, szerettei a romok alatt maradtak.

Luca, aki tolószékbe kényszerült, de legjobb barátja készített neki pár vicces fotót.

Két meleg férfi házassága, miután Washingtonban engedélyezték a melegek házasságát.

Kutyája is gyászolja a gazdáját a temetésen

Katona első találkozása gyerekével

Arnulfo Castorena, miután megnyerte az első aranyérmét Mexikóban a paralimpián.

A kutya fájdalma csak a vízben enyhül, utolsó óráit a gazdája a vízben töltötte vele.

Egy férfi tanítja feleségét az abc-re, miután az elvesztette az emlékezetét.

Elszegényedett emberek Indiában, ingyenes oktatták őket önkéntes tanárok

Beteg feleségének keres vesét, mindent meg tesz, hogy találjon is a férj

Az első kiskutya

Rákbeteg kisgyerek rajzol magának hajat a tükörben

A tengerészgyalogos kéthetes kiscicát etet, miután anyja meghalt a bombázásba

88. házassági évfordulójukon az "ifjú" pár

Hajléktalannak adományoz bakancsot a rendőr


http://img01.eblog.hu/cache/w660x660/data/286/3939/14487130835948_41328362802862_e.jpg

loading...

Apuka énekel kisbabájának, a reakciótól el fogsz olvadni ha meglátod!

Ez a színtiszta szeretet.

Nincs ahhoz fogható kincs mint az ember gyermekének kacaja. Ezt a csodálatos pillanatot rögzítették az alábbi videóban, mosolyt csalva ezzel a nézőközönség arcára.

Egy apuka énekel kislányának, aki nevetéssel viszonozza ezt az a kedves ajándékot. Rajongással csodálja apját, nincs olyan ember akinek ennek láttán ne lágyulna el a szíve. Különleges az a kapocs ami szülő és gyermek között létezik.

 


 

loading...

Összefogás és a tolerancia-álom

Napjainkban, különböző gazdasági és társadalmi helyzetek hatására sok helyen elhangzanak többek között az egyenlőség, az összefogás, a béke és a tolerancia fogalmai. Az egyénre nyomást gyakorló Világ eddig bejáratlan, vagy nagyon régen járt utakra tereli az emberiséget, ami belegondolva éppolyan elkerülhetetlen, amilyen magasztos.

A legtöbb ember áhítozik a békére, a szeretetre, a tudásra és egy olyan helyre a Mindenségben, amire jó szívvel azt tudja mondani, „Ez az én helyem.”. Ha nem is tudatosan, de mindig van bennünk egy rejtett vágy, egy isteni szikra, egy fénycsóva, ami lényünk sokszor piszkos prizmáján megtörve a felszínre jut. Vessünk egy pillantást az átlagos emberi vágyakra. Ehhez azonban tudnunk kell, hogy minden ember legbelső lényege tökéletes, egész, isteni. Ennek a legbelső lénynek elsődleges legfőbb vágya a szeretet, mely magához vonzza és összekapcsolja a világon létező összes létezővel. Ez a szeretet (a tulajdonképpeni összefogás) alakít ki kapcsolatokat a mikro- és a makrokozmoszban, és tarja egyben, harmóniában a kialakult csoportokat. Ugyanakkor erre a belső lényre valami hatására (nevezhetjük bukásnak, a Kígyónak, karmának, stb.) olyan „piszok”-rétegek rakódtak le, melyek elzárják a szeretet útját, és csak bizonyos helyeken engedik azt át. Ez a piszok-réteg mindenkinél más és más formát ölt, mindenkinél más és más részét takarja el a belső fénynek. Ezt a réteget nevezzük egónak.

Mindennapi vágyaink valahogy hiányosak, az elérésüket követő pillanatnyi béke- és egyensúlyérzet után a mérleg ismét kibillen egyik irányba, és a folyamat kezdődik elölről, szinte a végtelenségig. Az ego csak azokon a helyeken, kapcsolódási pontokon enged kapcsolatokat kialakítani, ahol a szeretet fénye kijut a belső lényből, ahol nem takarja el a piszok. Van, akinél ez a sport, van, akinél a könyvek, és a többi. Érdeklődési köröknek nevezhetjük őket, melyek számunkra most leglényegesebb tulajdonsága, hogy ezek alapján az érdeklődési körök alapján határozzuk meg kapcsolatainkat. Amit ugyanis nem szeretünk, oda nem alakítunk ki kötődést, sőt, nagymértékben elzárkózunk tőle.

Ehhez a témához kapcsolódik a tolerancia kérdésköre, melynek legnagyobb buktatója az, hogy ha a másik fél nem toleráns (sőt, talán még ellenséges is), hogy viszonyuljak én hozzá türelemmel és elfogadással? A gyakorlati elme számára ez a lehető legabszurdabb kérdés, ugyanis elsődleges helyen tartja az én (az ego) védelmét, és annak véleményének elsőbbrendűségét más egók véleményével szemben. Legelőször azt ajánlatos megértenünk, hogy nincs hibás szemléletmód, csupán hiányos, másodszor azt, hogy az ember kívülről nem változtatható meg, csak belülről (a hatásos külső beavatkozáshoz belső engedély kell), harmadszor pedig azt, hogy a tolerancia nem a cél, csupán a letisztulóban lévő szeretet kapuja. Mindenkinek azt tudom ajánlani, hogy mindenki saját szájíze szerint gyakorolja a toleranciát, ha az elme megértése kell hozzá, úgy, ha a lélek elfogadása, akkor pedig úgy.

A Világon létező különböző álláspontok felé tanúsított tolerancia meglétekor a kérdés az, hogyan tovább? A válasz a kérdés lényegéből adódik, hiszen a tolerancia a szeretet kezdete (és nem a fókuszált vágyaké), a szeretet pedig az összefogással és az együttműködéssel hasonlatos. Ha a szemünk tiszta, az út viszonylag jól látható.

Mindenkori problémának tekinthető az ego elvesztésének kérdése, és a változással együtt járó vágyak fájdalmas elhagyása. Azok, akik még mindig ekörül a gondolat körül toporognak, azoknak nem voltam elég kifejező. Nem arról van szó, hogy akármiről is le kellene mondanunk. Meglepő, de ez az igazság. Képzeljük el a belső lényeget (amit isteninek és szeretetteljesnek neveztem) fénylő gömbszerűnek, melyet piszokréteg fed. Ez a piszokréteg testesíti meg az egót, vagyis inkább azt az úgynevezett fátylat, ami az egónak nevezett részünket fenntartani igyekszik. Maga az ego a piszokréteg alól kiszűrődő szeretet, mely az ego miatt nem tud teljes lenni, így a számunkra jól ismert hiányos vágyak formájában jelentkezik. Hiányossága az ego műve, hisz az ego épp ezzel a hiányossággal azonosítja önmagát. A vágyaink és különböző érzelmeink tehát nem rosszak, nem jók, egyszerűen csak nem egészek. A rossz, amit ezen a földi világon tapasztalunk, az ellentétes polaritású (oldalú, jellegű) fénypászmák találkozásakor jelentkezik.

Mint fentebb írtam, semmiről sem kell lemondani, mivel a vágyak és érzelmek nem tűnnek el az ego eltűnésével, hanem egyszerűen kiteljesednek. Ez a kiteljesedés pedig eltörli a fennálló ellentéteket és az éntudat egy magasabb szintjét nyitja meg.

Az éntudat magasabb szintjének kifejtéséhez összegezzük az eddigieket. Az előbb leírt fénylő gömb (a legbelső lényeg) olyan helyeken tud kapcsolatot teremteni, ahol a szeretet fénye nincs eltakarva. Az ego jelenlétekor viszonylag kevés ilyen terület van a gömb felszínén, így a mostani énképünknek mindig helyezkednie kell, hogy jó szögben kapcsolódjon a többi létezőhöz (hogy jól álljon a dolgokhoz). Ez határoz meg minket, a helyzetünk (a lényeg a helyezkedés, szokták mondani). Ellenben ha a gömbfelszín egészében fénylő, szeretetteljes, egyszerűen nincs szükség helyezkedésre, bárhol és bármikor létrehozható a harmonikus kapcsolat.

Felvetődik a kérdés, hogy ha semmi nem határozza meg helyezkedésünk mikéntjét, tulajdonképpen nem-e tűnik el az éntudat is, és nem-e olvadunk bele az egyenlőség hátborzongatóan egyhangú tengerébe? Erre a kérdésre a kissé mulatságos válasz talán az lehet, hogy figyeljük meg a gyermekek két kedvelt játékát, a lego-t, és a gyurmát. A lego a maga sokszínű alkotóelemével és formáival megépíthető lehetőségek tárházát kínálja. Azonban vannak olyan alkotóelemek, melyek egyszerűen nem passzolnak egymáshoz (sajnálatos, de így van). A gyurma ezzel ellentétben kezdetben egy homogén massza, és az előre meghatározott formákhoz, fogalmakhoz (lego-hoz) szokott elme elsőre nem is tud vele mit kezdeni. Viszont adjuk oda ezt a homogén masszát egy tucat művésznek, és az eredménynek csak a képzelet szab majd határt. Így míg a lego az előre meghatározott helyezkedési módozatokról szól (az ego játéka), addig a gyurmából létrehozható formák (éntudatok) száma már-már rémisztően végtelen.

loading...

Önszeretet - az elfogadás útja

A szeretetről és annak mibenlétéről elmélkedve mi, egyszerű halandók is rájöhetünk egynémely olyan összefüggésre, amiket legutóbb leírva láthattunk vallásos könyvekben. A legtöbb vallás és filozófiai irányzat háttérbe rekeszti az önmagunk iránt érzett szeretetet, és helyébe az aktuális istenség szeretetét helyezi. A kérdés: miért? Mi az az ok, amiért az egyik fajta szeretet jobb, mint a másik. A kérdés egyszerűen megválaszolható.

Először is azt kell hogy mondjam, a jelenlegi (nyugati) világ hibás képet alkot a szeretetről, és annak lényegéről, egyszerűen azért, mert a szeretet fogalmát egy kalap alá veszi a vágyak/vágyakozás fogalmával. Lényegüket tekintve azonban a kettő korántsem egy és ugyanaz, már-már szinte egymás ellentétei.

Kezdjük talán azzal, hogy az Élet maga egy folyamat, amiben a különböző állapotok váltják egymást időben és térben. Az aktuális állapot mindig a Most. A vágyak hatása alatt az egyén nem tesz mást, mint az Élet téridő szövedékében elkezd evezni egy bizonyos állapot (a vágyott állapot) felé. Van, amikor eléri és van, amikor nem. A vágyakozás tehát szándék, illetve késztetés bizonyos állapotok elérésére, mely állapotok sajátossága, hogy sohasem a Mostban léteznek.

Most folytassuk azzal, hogy habár az előbb téridőről írtam, illetve folyamatokról és állapotokról, valójában minden egy helyen, és egy időben van jelen egyszerre. (Egyszerűbb úgy elképzelni, ha nem kis biliárdgolyószerű atomokból felépülőnek képzeljük a világot, hanem különböző hullámformák kölcsönhatásának.) Nem kell feltétlenül elhinni, csak próbáljuk meg elképzelni az előbb leírtakat. Feltételezzük azt (a kvantumfizika mezsgyéjén botladozva), hogy a mi világunk mellett számtalan másik párhuzamos világegyetem létezik, melyeket nem a valóság, hanem a mi saját elménk választ szét és különböztet meg. Illetve csak a sajátunkat érzékeljük, mintha szemünkön egy különleges szemüveg (szűrő) lenne, ami csak a kék fényt engedi át a látható színtartományból.

Az egész valóság elméletileg soha be nem látható, mivel akárhogy fejlődik az emberi elme, akárhogy tágul az értelem, mindig lesz olyan spektruma a létezésnek, ami kívül esik érzékelési tartományunkon. Ez persze egyáltalán nem elkeserítő tény, épp a buzdítást szolgálja, hiszen ez teszi az Életet folyamattá. Alapvető állítás, hogy mindig van merre haladnunk. Mindig lesz olyan tartomány, amit nem jártunk be, és ez az állítás túl van téren és időn, mivel „most itt helyben” végtelen számú számunkra ismeretlen állapot létezik. Habár ez sem teljesen pontos, csupán a megértést szolgálja.

Ugyanis a valóságban nem léteznek folyamatok és állapotok, egyetlen állapot létezik, amit Istennek is nevezhetünk. Folyamatok és állapotok alatt az érzékelés ide-oda ugrálását értjük a Lét/Valóság/Isten különböző aspektusai között. Az emberi elme használja a különböző fogalmakat, meghatározásokat, mint a folyamat és az állapot, azonban ez saját érzékelésűnk természetéből adódik és nem a Valóság természetéből. Ezt nem lehet elégszer hangsúlyozni, ugyanis ugyanúgy helytálló az az állítás, miszerint „léteznek folyamatok és állapotok”, és az, hogy csupán „egyetlen állapot létezik”.

Visszatérve a vágyakra és a szeretetre, most már alkothatunk bizonyos képet arról, hogy mik a vágyak, és hogy a legtöbb vallás miért hangoztatja azok illuzórikus voltát, sok esetben elfojtását. Egyszerűen azért, mivel a vágyak (a különböző állapotok közötti cikázás) a legtöbb esetben hátráltatják a Valóság/Lét/Isten felfogásának, megértésének az elérését.

Adódik a kérdés: mindezek tükrében mi a szeretet, ha nem a vágyott dolgok elérésére tett cselekedet? Azt kell mondjam, a szeretet nem az ember sajátja, legalábbis olyan értelemben nem, ahogyan a vágyak azok. Ebben az összefüggésben a szeretet nem más, mint a Világ szövete, ami összeköti azokat a formákat, amiket mi (korlátozott érzékelésünkkel) állapotoknak (vagy különálló dolgoknak) nevezünk.

Képzeljünk magunk elé egy gyönyörű szép szőnyeget, rengeteg színnel és változatos mintázatokkal. Az előbbiek alapján a szeretet maga a szőnyeg szövete. A színek és formák a különböző állapotok. A színeket és formákat bejáró és szemlélő tekintet pedig a folyamat. A szeretet tehát összeköti a különböző állapotokat (amik alapja maga a szeretet) a folyamat közbenjárása nélkül.

Jelen emberi valóságunkban jelen emberi érzékelésünk számára természetesen tagadhatatlanul léteznek folyamatok, állapotok, formák és dolgok, de ugyanúgy létezik a szeretet is, melynek a kora a Mindenség korával szinte azonosnak tekinthető, léte alapfeltétel. A Szeretet útja tehát különböző állapotok közötti összefüggések, kapcsolatok megértése és tudatosítása. A Szeretet útja az elfogadás, az elfogadás alapja a megértés, a megértés kezdete a rá irányuló szándék. Mint láttuk, a szándékból kinőhet a vágyakozás is, a megértésből az önmagunk dicsőítése, az elfogadásból pedig a restség és a tétlenség. Az út tehát nyílegyenes és pengevékony.

Mit jelent tehát az önszeretet? Mai értelmezésben önös vágyaink túlzott kiélését, egyéb irányú vágyainkkal szemben. Az előző sorokban már láthatóvá vált, miért is illúziószerű a vágy és a vágyakozás. Viszont elítélendő-e az önszeretet az előbb megfogalmazott szeret összefüggésében? Egyáltalán nem. A Valóság szövetében bizony a mi lényegünk (mintánk) is benne pihen. Így az elhatározás - ami az Élet megértésére irányul - része önmagunk szeretete, elfogadása, megértése és az önmagunk megértésére irányuló szándék. Egyszerűen azért, mert ami a világ nagyban, azok vagyunk mi kicsiben, így saját aspektusaink tudatos eggyé kovácsolása a szeretet útjának kezdeti lépései közé tartozik, a létezés rajtunk túlmutató aspektusainak összeillesztése pedig szinte örökké tartó munka ezen az úton.

loading...

Szeretve tanulás

Ahogy az emberi gyermek cseperedik, felnőtté válik, egyre határozottabban különülnek el a dolgok, amiket szeret, és amiket nem. Az időben előre haladva a nyitottság (leginkább gyermekekre jellemző tulajdonság) egyre visszább húzódik, helyét pedig a megszokott folyamatok rögzült rutinja váltja fel. Jelenlegi, szakosodásra kihegyezett világunkban ez (mondhatni) természetes.

A szeretetről szóló előző cikkemben kifejtettem, hogy a szeretet tulajdonképpen egy olyasfajta erő, mely összekapcsolja, összetartja a dolgokat. Egy erő, mely párhuzamot vonhat (és ezzel hasonlóságot fedezhet fel) két teljesen különálló létező között.

Elég sok tanulmány készült arról, hogy az ember gyermekkorában a legfogékonyabb a tanulásra, így ezt az állítást nem igen kell bizonygatni. Viszont arról, hogy ez nem fiziológiánk, hanem inkább társadalmi berendezkedésünk és életvitelünk velejárója, kevesen beszélnek. Olyasmiket olvasni és hallani különböző médiákban, hogy az emberi agy ennyi és ennyi éves korig képes erre és erre, illetve hogy egy bizonyos kor után egyfajta „leszállóág” veszi kezdetét. Nem kell mindent elhinni, végiggondolni azonban annál inkább érdemes.

Félretéve az élettant, evezzünk csak szépen az életmódunk vizeire. Ugyanis a gyermekekre jellemző nyitottság és tanulási képesség hosszú-hosszú éveken át megtartható és alkalmazható, ha figyelmet fordítunk önmagunkra - és a szeretetre, mint eszközre. Gyermekkorban az ember rengeteg mindent szeret: a növényeket, állatokat, kavicsokat az utcán, falról lehulló vakolatot, a festék szagát, a labdázást, a hintázást és még sorolhatnánk. A szeretet sokszínűsége adja a nyitottságot, a nyitottságból pedig egyenesen következik a tanulásra való hajlam. Hisz kérdezzük csak meg magunkat, melyek voltak az életben azok a dolgok, amiket a legkönnyebben (szinte a mai értelemben vett tanulás nélkül) sajátítottunk el? Azok, amiket szerettünk, vagy azok, amiket nem?

Természetesen magától értetődő, hogy amit szeret az ember, azt könnyen elsajátítja (most nem foglalkozok a megfelelési vágyakból következő tehetség nélküli próbálkozásokkal, mivel különbséget teszek a cselekvés szeretete és a között, ha meg „szeretnénk” felelni valakinek valamilyen téren). A szeretet pedig kapcsolódási pontokat keres - és talál - az életben, így akarva akaratlanul tanul az ember. Példának okáért teszem azt, főhősünk, nevezzük Bélának, szereti a zenét. Szereti a ritmust, szereti a mozgást. Szülei valamiféle mennyei sugallatok folytán zeneiskolába íratják, de nem zongorázni (hiába is volt ez gyermekkori vágyuk), hanem dobolni. A gyermek szeretetéből adódóan megtanulja a gyakorlatot, a gyakorlathoz tartozó elméletet, és mindenek előtt megismerkedik magával a hangszerrel is. Érdeklődése Szeretete folytán beleveti magát magának a hangszernek a készítési módjaiba, majd ez az ismeret továbbvezeti a dobok anyagának tanulmányozásához. Az anyagismeret felettébb szerteágazó tudomány, a hangok tekintetében pedig egyáltalán nem mindegy, hogy mit választunk. Ezt a sort lehet folytatni a végtelenségig. És nem csak zenével lehet kezdeni... írhattam volna festészetet is, legyen az művészi oldal, vagy nagyon is „praktikus” szobafestés. A szeretet megtalálja a maga kapcsolódási pontjait és újabb és újabb ismeretekkel bővíti az embert... ám csak akkor, ha engedik.

A tanulási folyamat akkor tud a leghatékonyabb lenni, ha a megtanulni (megtanítani) kívánt anyag a lehető legerősebben kapcsolódik a tanuló által megszeretett témákhoz. Nehéz úgy erről a témáról írni, hogy ne menjen át az aktuális társadalmi rendszer szapulásába a dolog. Így hát felejtsük el a rendszert, felejtsük el a kialakult képzeteket és összpontosítsunk a lényegre:

A teljesen különálló dolgok, amiket szeretünk, általunk és bennünk olvadnak össze egységgé, így hát a szeretet az, ami tanít. Gondoljunk csak arra, hogy az iskolapadban a jó tanuló a jó jegyet szereti, vágyik rá, meg akarja szerezni (különböző indíttatásokból), a szeretete így nem a konkrét ismeretre irányul, hanem az érdemjegyre. A való életben pedig, ahol nincsenek osztályzatok, ahol a tehetség mércéje a végzett munkához való hozzáállás, ott bizony az előzőektől nagyon eltérő közegbe kerül az emberünk. Itt jól elkülönül a foglalkozás és a hivatás fogalombeli különbsége. Akiknek hivatása van, azok a végzett munkát szeretik, lételemüknek érzik, akiknek viszont foglalkozása, azok maximum a jövedelemben találhatnak örömet, magában a munkában nem.

Olyan világban élünk, ahol bizony szükségünk lehet olyan tapasztalatok elsajátítására is, amelyek nem kapcsolódnak közvetlenül hozzánk, illetve nincs kapcsolat a megtanulni kívánt dolog és az eddig megszeretett dolgaink között. Feltesszük hát a kérdést: mit lehet tenni ilyenkor? Ha nem akarunk felesleges szenvedést, véget nem érő birkózást a tananyaggal, a lehető legközvetlenebb módon kapcsoljuk azt hozzá a már megtanult/megszeretett dolgainkhoz. Tegyük fel, hogy szeretünk valamilyen sportot, illetve hogy nyelvet akarunk tanulni, de a nyelvtan és a szavak tanulása nehezünkre esik. Jó kezdet lehet, ha sportcikkeket kezdünk fordítani az adott nyelven, kiszótározni a sporthoz kapcsolódó kifejezéseket. Sport közben elkezdhetünk idegen nyelvű utasításokat használni, stb. Egyszerű, és alkalmazható példa. Természetesen nem csodaszer, de talán eléggé jól szemlélteti a nyitottság, a szeretet és a tanulás összefüggéseit ahhoz, hogy néhány olvasót gondolkozásra késztessen.

loading...