A karma felszámolásáról

A keleti tanok - köztük a buddhizmus - nagy hangsúlyt fektetnek saját és kollektív karmánk felszámolására. De mégis, az emberi ésszel felfoghatatlan ok-okozaton túl tulajdonképpen mi is a karma?

Az emberi élet tiszta lappal kezdődik... természetesen közbe lehetne vetni, hogy akkor mi van az előző életekből hozott karmával? A buddhizmusról szóló cikkeimben már tárgyaltam e kérdéskört, miszerint az emberi ego szintjén nincs szó újjászületésről, sokkal inkább újra testet öltésről. Tehát nincs halhatatlan lélek-mag az ego szintjén, viszont van egy mindent magába foglaló tudatosság - nevezhetjük Istennek - mely újra és újra beleveti magát az élet körforgásába.

Tehát az emberi élet tiszta lappal kezdődik. Viszont az előző életek - vagyis nem "saját" előző életeink, hanem a múlt előző életei - jelentős karmát helyeznek ránk már születésünk pillanatában. A karma tehát amolyan ok-okozati linearitás, melynek egyenes és megszabott iránya van, vagyis meghatározottság, korlát. Olyan múltbeli okok váltanak ki bennünk okozatokat, melyek nem is saját életünkben történtek, mégis hatást gyakorolnak ránk. Így lesz a karmából korlát, és így lesz a végtelen egységes létből lineáris és megszabott élet. Itt természetesen csupán születésünk pillanatáról van szó.

Képzeljük el, hogy beleszületünk akármelyik rasszba. Felcseperedésünk alatt megtanuljuk, hogy mi a különbség a fehérek, feketék, stb. között, hogy miért kell tartani az egyiktől és miért nem a másiktól, hogy milyen bűnöket követett el az egyik a másik ellen, stb. Ugyanezt megtanulják a többi rassz gyermekei is. Így láthatóvá válik, hogy míg a megszületés tiszta és gyakorlatilag karma-mentes, a felnövő generáció bizony jelentős előítéletet (karmát) örököl az elődöktől. Felnőtté válásunk alatt saját karmát is halmozunk képzeletbeli batyunkba, mely negatív vagy pozitív előítéletekből áll. Ezek úgymond egyéni karmák (nem a múlt tette ránk a terheket, hanem mi szedtük magunkra őket), ám nem választhatóak el a kollektív karmától, mivel saját egyéni karmánkat szépen és fokozatosan átadjuk felcseperedő gyermekeinknek is.

Ezt nevezzük linearitásnak. A múlt ítéletei mély völgyet vágnak életünk tisztán zöldellő tájképébe, mi kiépítjük a síneket, aztán már nincs más dolgunk, mint felülni a vonatra és várni a végállomást, a halált.

A karma (az emberi ítéletek, korlátok és meghatározottságok) felszámolása nem nehéz feladat. Nem is könnyű, egyszerűen csak feladat, mint a többi is. Olyan, mint megszerezni egy diplomát és naprakészen tartani a tudásunkat. A nehézség magunkban rejlik, nem a feladatban. Persze ennek az ellenkezője is igaz: a karma felszámolása egy életen át tartó hegymászás, olyan út, melynek sohasem látjuk, esetleg csak sejtjük a végét. Pokoli nehéz és életbevágóan fontos.

"A világszemlélet vagy világnézet nem egyéb, mint az individuális, más szóval, a lefokozott valóságban élő Én képzelgése, amelynek a valósággal csak egy-egy pontban és kivételesen van kapcsolata. Az individuális Én itt, a világnézet közepén szunnyadva éli életét. Hite az Én-hit: a hiúság; védelme: az önzés; féltése: az aggodalom."

Hamvas Béla - Scientia Sacra I.

A karma felszámolása ott kezdődik, hogy feltesszük a kérdést: ki vagyok én? Én vagyok a ruha amit hordok, a műsor amit nézek, én vagyok a test ami lélegzik, eszik és alszik? Én vagyok az elme, a gondolatok, az elméletek, a halmozódó tudás tárháza? Én vagyok az érzések, a vágyak, a sugallatok? Ezek együttese vagyok, vagy egyik sem? Részemről a válasz kézenfekvő, ám érdemes mindenkinek "egyénileg" elgondolkodni rajta.

A karma felszámolása azzal folytatódik, hogy ítéleteink helyébe nyitottságot helyezünk. Azt a fajta nyitottságot, ami nyugodt, ami nem törekszik sem a közelségre, sem a távolságra. Aminek öröm a szemlélés, akár távolról történik, akár közelről. Ez a fajta nyitottság a felemelkedés alapja. Amint erre az útra térünk, szétfoszlanak a karmánkból adódó korlátok.

Az igazi nehézségek ezek után következnek. Amikor az ember lemond előítéleteiről, addigi életfelfogásáról, több útra is rátérhet. Elképzelhető, hogy rátalál egy újabb életszemléletre, amiről azt gondolja, hogy az az igazi, a többi (ahogy eddig élt) hitvány és alantas. Megeshet, hogy annyira el akar távolodni az élet dolgaitól, hogy a legtöbb cselekvést eltaszítja magától, így sem ellátni, sem megvédeni nem tudja magát, így addigi korlátai helyébe tulajdonképpen újak lépnek.

Az élet és a Lét nem ugyanaz. Az élet az ok-okozati összefüggések játszótere, az örökös változás birodalma. Az életben semmi sem valódi, mert minden múlandó. A Létben minden valódi. Utunk során vagy a Létbe akarunk visszaolvadni, vagy az életet szebbé tenni. A Létbe való visszaolvadás az élet dolgairól való lemondást jelenti. Az élet szebbé tevése pedig az élet dolgainak, szépségeinek, fájdalmainak elfogadását. A két módszer - akármennyire is abszurd - ugyanoda vezet. Felvetődik a kérdés: mit jelent szebbé tenni az életet?

Az élet annál szebb, minél jobban a Létben gyökerezik. És annál jobban gyökerezik a Létben, minél inkább a Lét valós dolgai nyernek teret benne. Mint a szeretet, az éberség, és igen, a karma folyamatainak végtelensége. A karma felszámolását ugyanis nem az jelenti, hogy elhatárolódunk tőle. Amit meg kell tenni, azt meg kell tenni - és semmi sem könnyű. A karmát egyszerűen észre kell venni, nem pedig menekülni a sors elől. Amint éberségünk teret nyer, és ráeszmélünk a történések mögött megbúvó okozatiságra, már nem vagyunk kitéve annak a bizonyos linearitásnak, mert - mint mondani szokás - már tudjuk honnan fúj a szél. A "korlátok" (a karma, a hatás, az ok és az okozat) ugyanúgy megmaradnak, ám egyszerűen meglesz a képességünk átlépni őket. Megtesszük amit meg kell - és nem több... hisz karmánk és önmagunk korántsem ugyanaz. Így élhetünk teljes életet, olyan életet, ahol a karma, a hatás, az ok és az okozat nem korlát, hanem a Létben gyökerező tudatunk eszköze.

És eljön majd az idő, mikor az élet Létté tágul, mikor nem beszélünk majd karmáról, mert minden teher elsüllyed a múlt ingoványában. Ez a Lét, vagy állapot - amiről Hamvas Béla, Eckhart Tolle, vagy akár Buddha is beszélt - nem alárendelt az élet törvényeinek, hanem az élet törvényei vannak alárendelve neki.

loading...

Ok-okozat - a Karma tava

Az utóbbi évtizedekben nagyon felkapott téma karma, az újjászületés, illetve ezek vélt ellentéte a mennyországról alkotott képpel. Számos olyan hitrendszer, illetve filozófiai irányzat (de akár tudományos nézet is) napvilágot látott, melyek az ellentéteket kibékítendő magukhoz ölelték azokat, és egy közös nagy rendszerben szándékozták elhelyezni a különböző nézetek mozaikdarabkáit. A dolgok természetéből adódóan: több-kevesebb sikerrel.

Az átlag mindennapi halandó is tisztában van azzal, hogy létezik ok-okozati összefüggés az egyes történések között. Azonban nagyon elvetemült forgatókönyvírónak kell lennünk ahhoz, hogy magából a tudományos ok-okozatból karmikus összefüggéseket kreáljunk, és ezeket emészthetően tálaljuk a nagyközönségnek. Most eltekintek attól, hogy az átlag IQ-t, és EQ-t szapuljam a nagyvilág vonatkozásában, egyrészt azért, mert az IQ és az EQ „csupán” az IQ- és EQ-tesztek megoldási képességeit méri/mutatja, másrészt nem hiszem, hogy maga a szapulás jelen esetben pozitív következményekkel járna.

Mint a fenti sorokban már sejtetni engedtem, a tudományos ok-okozat és a karma közötti legfőbb különbség (számunkra), hogy míg az ok-okozati összefüggések nagy része átlag értelemmel is felfogható, addig a karma legegyszerűbb összefüggései is próbára teszik még a legpallérozottabb elméjű gondolkodóinkat is. És többek között saját hiúságunknak tudható be, hogy a rajtunk túlmutató eseményeket egyszerűen nem vagyunk hajlandóak figyelembe venni. Legyen szó a karmáról, legyen szó a csillagok emberre gyakorolt hatásáról, vagy akár saját érzéseinkről, álmainkról, stb.

De maradjunk csak az ok-okozatnál. Fordítsuk a figyelmünket most a különböző fizikai halmazállapotokra, melyek a szilárd, folyékony, gáz és plazma (nagyrészt hő- és fényhatás) halmazállapotok. A kvantumfizika állítása szerint az anyag nem kicsi, billiárdgolyó szerű atomokból épül fel, hanem minden létező dolog tulajdonképpen hullámforma. A különböző halmazállapotok különböző hullámformáknak (és azok kölcsönhatásainak) feleltethetőek meg, s ezek egyre „finomabbak” a szilárdtól a plazmáig, és bizony azon is túl. Olyan ez, mintha elképzelnénk egy egyenest (vagy félegyenest), mely kiindulópontja a szilárd halmazállapot, onnan távolodva pedig a hullámformák/halmazállapotok egyre finomabb választéka tárul fel előttünk, majd beleolvad az ismeretlen sötét anyagba, sötét energiába. A fenti sorokra azért van szükség, mert amennyiben elfogadjuk, hogy kezünkkel (szilárd) lehet pancsolni a tó vizében (folyékony), ezzel hatást gyakorolva rá, amit megéreznek többek között a halak (szilárd) is, így elmenekülve a horgászbotunk elől, akkor ennyi erővel a karma magasabb összefüggéseit is elfogadhatjuk, még ha nem is értjük azokat.

Ugyanis mi, mint hullámformák hatást gyakorlunk más, különböző hullámformákra, legyenek azok szilárd dolgok, légneműek, legyen az a fény, de akár a sötét anyag és energia is. Ezek a hatások úgy fodrozódnak a térben, időben és egyéb dimenziókban, mint tó felszínén a hullámok, s ahogy a tó partjáról is visszaverődnek a középpont felé, úgy verődnek vissza felénk is a lényünk keltette hatások. Elég csak pusztán léteznünk, hatást gyakorlunk a környezetünkre. Hatása van kinézetünknek, tartásunknak, mozdulatainknak, beszédünknek, modorunknak, jellemünknek, komplex cselekvéseinknek, egy-egy pillantásnak, egy elsuttogott szónak, egy akaratlan mozdulatnak, vagyis mindennek, ami létezik.

Tulajdonképpen ez a karma. A tó széléről visszaverődött hullám (okozat), mely rálel a középpontra (ok). És e tekintetben mindegy, hogy milyen messze van a tó széle. Lehet olyan közel hozzánk, mint a vízben ficánkoló hal, de lehet olyan távol is (természetesen csak metaforikusan), mint a kvantumfizika sötét anyaga.

loading...