Megkérdezte a professzor, hogy hisz e ISTENBEN - NEM FOGOD ELHINNI MIT VÁLASZOLT A DIÁK!

Megkérdezte a professzor, hogy hisz e ISTENBEN - NEM FOGOD ELHINNI MIT VÁLASZOLT A DIÁK!

Prof: – Hiszel Istenben?
Diák: – Teljes mértékben, uram.
Prof: – Jó-e Isten?
Diák: – Természetesen.
Prof: – Mindenható-e Isten?
Diák: – Igen.
Prof: – A bátyám rákban halt meg, annak ellenére, hogy imádkozott Istenhez, hogy gyógyítsa meg. Legtöbbünk törekedne arra, hogy segítsen másokon, akik betegek. De Isten nem tette ezt meg. Hogyan lehetne akkor jó Isten? Hmm? – A diák hallgat.
Prof: – Erre nem tudsz választ adni, ugye? Kezdjük elölről, fiatalember. Jó-e Isten?
Diák: – Igen.
Prof: – Jó-e Sátán?
Diák: – Nem.
Prof: – Honnan származik Sátán?
Diák: – Istentől?
Prof: – Így van. Mondd meg nekem, fiam, van-e bűn ebben a világban?
Diák: – Igen.
Prof: – A bűn mindenhol jelen van, nemde?
Diák: – Igen.
Prof: – És Isten teremtett mindent. Így van?
Diák: – Igen.
Prof: – Tehát ki teremtette a bűnt? – A diák nem válaszol.
Prof: – Vannak-e betegségek? Erkölcstelenség? Gyűlölet? Csúfság? Mindezen szörnyű dolgok léteznek ebben a világban, ugye?
Diák: – Igen, uram.
Prof: – Tehát, ki teremtette mindezeket? – A diák nem felel.
Prof: – A tudomány állítása szerint öt érzékünk van, melyekkel felfogjuk és megfigyeljük a dolgokat magunk körül. Mondd meg nekem, fiam! Láttad-e már valaha Istent?
Diák: – Nem, uram.
Prof: – Mondd meg nekünk, hallottad-e már valaha a te Istenedet?
Diák: – Nem, uram.
Prof: – Érezted-e már valaha a te Istenedet, megízlelted-e a te Istenedet, vagy érezted-e már a te Istened illatát? Különben is, volt-e már valamilyen kézzelfogható tapasztalatod Istenről?
Diák: – Nem uram, attól tartok nem.
Prof: – És mégis hiszel benne?
Diák: – Igen.
Prof: – A tapasztalati, igazolható, bemutatható bizonyítékok alapján a tudomány kijelenti, hogy a te ISTENED nem létezik. Na erre mit mondasz, fiam?

Diák: – Semmit. Nekem „csak” HITEM van.

Prof: – Igen. A hit. Pontosan ezzel van problémája a tudománynak.

– A professzor ezzel befejezettnek tekintette volna a szemléltetést, de a diák nem mozdul.

Diák: – Professzor úr, kérdezhetek valamit?
Prof: – Persze, kérdezz csak.
Diák: – Professzor úr, létezik-e a hő?
Prof: – Igen.
Diák: – És létezik-e a hideg?
Prof: – Igen.
Diák: – Nem, uram, téved! Nem létezik!

– Az események ezen fordulatára az előadóterem elcsendesedik.

Diák: – Uram, lehet sok hőnk, még több hőnk, túlhevíthetünk valamit, vagy még annál is jobban felhevíthetjük, lehet kevés hőnk, vagy semennyi hőnk. De nem lesz semmink, amit hidegnek hívnak. -273 fokkal tudunk nulla alá menni, ami a hő nélküli állapotot jelenti, de annál lejjebb nem mehetünk. A hideg nem létezik. A hideg szót a hő nélküli állapot jellemzésére használjuk. A hideget nem tudjuk lemérni. A hő: energia. A hideg nem az ELLENTÉTE a hőnek uram, hanem a HIÁNYA.

– Az előadóteremben ekkor már egy gombostű leejtését is meg lehetne hallani.

Diák: – És mi van a sötétséggel, Professzor? Létezik-e a sötétség?
Prof: – Igen. Hogyan beszélhetnénk Az éjszakáról, ha nem lenne sötétség?
Diák: – Ismét téved, uram. A sötétség valaminek a hiányát jelzi. Lehet kis fényünk, normális fényünk, nagy erejű fényünk, villanó fényünk, de ha sokáig nincs fény, akkor nincs semmi. S azt hívjuk sötétségnek, így van? De a valóságban a sötétség nem létezik. Ha létezne, még sötétebbé tudnánk tenni a sötétséget, nemde?

Prof: – Tehát, mire akarsz utalni mindezzel, fiatalember?
Diák: – Uram, azt akarom ezzel mondani, hogy a filozófiai eszmefuttatása hibás.
Prof: – Hibás? Meg tudod magyarázni, miért?
Diák: – Uram, ön a kettősségek talaján mozog. Azzal érvel, hogy van az élet, utána pedig a halál, van egy jó Isten és egy rossz Isten. Az Istenről alkotott felfogást végesnek tekinti, mérhető dolognak. Uram, a tudomány még egy gondolatot sem tud megmagyarázni.
Elektromosságot és mágnesességet használ, de sohasem látta egyiket sem, arról nem is szólva, hogy bármelyiket is megértette volna. Ha a HALÁLT az ÉLET ellentéteként vizsgáljuk, akkor tudatlanok vagyunk arról a tényről, hogy a halál nem létezhet különálló dologként. A halál nem az élet ellentéte, hanem annak hiánya! És most mondja meg nekem, professzor: Ön azt tanítja a diákjainak, hogy a majmoktól származnak, így van?
Prof: – Ha a természetes evolúciós folyamatra célzol, akkor természetesen igen.
Diák: – Látta-e már valaha az evolúciót a saját szemével, uram?
– A professzor megrázza a fejét.
Diák: – Mivel eddig még senki sem látta az evolúciós-folyamatot végbemenni, sőt azt sem tudja bizonyítani, hogy ez egy folyamatos történés, azt jelentené mindez, hogy Ön a saját véleményét tanítja, professzor? Akkor ön nem is tudós, hanem prédikátor?

– Nagy zajongás támad az osztályban.

Diák: – És csak egy utolsó kérdést engedjen meg, professzor úr. Van-e valaki az osztályban, aki látta már valaha az Ön agyát?
– Az osztály nevetésben tör ki.
Diák: – Van-e itt valaki, aki hallotta már a Professzor agyát, érezte, megérintette azt, vagy érezte az illatát? – Mivel nem érkezik válasz, a diák folytatja: – Úgy tűnik, senki sem tette. Tehát, a tapasztalati, állandó, kimutatható bizonyítékok megalapozott szabályai szerint a tudomány kimondja, hogy önnek nincs agya, uram. Ne vegye tiszteletlenségnek, uram, de hogyan adhatnunk így bármilyen hitelt az előadásainak?

– A teremben síri csend. A professzor a diákot nézi, arca kifürkészhetetlen.
Prof: – Azt hiszem, a hit alapján kell elfogadnod, fiam.
Diák: – Erről van szó, uram! Ember és Isten között is a HIT a kapcsolat. És ez mindennek a mozgatója és éltetője!

A diák neve Albert Einstein volt....
http://img01.eblog.hu/cache/w660x660/data/286/3939/14487130835948_41328362802862_e.jpg

loading...

A Hit - legbenső közvetlenségünk

A hit a vallások és azokon túl a mélyebb metafizika alapja - szokták mondani. Ez az állítás a mai ember számára zavarosnak tűnhet, mert ezeréves vallási dogmáink elferdítették a hit fogalmát. E cikk a valós hit keresése szellemében íródik - és annak reményében, hogy rátalálunk arra, ami elveszett.

Hitünk nem egyenlő vágyainkkal vagy félelmeinkkel, mégis legtöbbünk akkor mondja, hogy "elhiszem ezt", vagy "elhiszem azt", amikor vágyik az adott dologra, avagy fél valamitől. Példának okáért: "Elhiszem, hogy pozitív gondolkodással jobbá tudom tenni az életem." Ez a kijelentés - és a belévetett hit - csupán annyira súrolja az ősi hit lényegét, mint a tó partján a vízfelszínt csapkodó kisgyermek. E kijelentés a vágyakból táplálkozik, és azon félelmeinkből, hogy vágyainkat sohasem érjük el. Az más kérdés, hogy e hitnek van-e valóságalapja, vagy nincs.

A hit olyan bizonyosság, mellyel a logikusan gondolkodó elme egyszerűen nem tud mit kezdeni. A logika és az ok-okozat tárgykörén kívül esik. Az ember manapság jól felfogott érdeke szerint akármiben hihet... Istenben, ördögben, angyalokban, démonokban, stb. Azonban az e fajta, vágyakra és félelmekre alapozott hit sohasem nyújt igaz bizonyosságot, mivel alapvetően hamis. Nem azért hamis, mert tárgya nem valós (nem azért, mert ne lennének angyalok vagy démonok), hanem azért, mert az ősi hitnek ez a fajta hit árnyéka csupán - nem adja meg az ősi hit katartikus élményét. Így a mai értelemben vett hit egyszerűen alaptalan, mert kétes alapjai, a vágyak és félelmek: múlandóak.

Feltehetjük a kérdést, hogy amennyiben a mai, vágyakra és félelmekre épülő hit alaptalan, akkor az ősi hitnek mi adta megrendíthetetlen alapját? Mitől más az ősi hit, mint a mai?

A mai hittel ellentétben az ősi nem vágyakra vagy félelmekre épült. Nem is logikára. Mielőtt tovább mennénk, mindenki saját képességei szerint tűnődjön el ezen! [...] A további magyarázat előtt meg kell említenem a "tükrözést", mint emberi találmányt, mely amolyan utánzásként fogható fel. A kezdetekben a Lét alapvetően egységes volt. A benne keletkező törés, vagy ahogy nevezni szokták, "bukás" után azonban a Lét egyes részei elvesztették a Léttel való közvetlen kapcsolatot, és aláhullottak a földi életbe - legalábbis így tartja a Hagyomány (Hamvas Béla nyomán). Az ember elvesztette képességét, vagy szándékát a valós dolgok (pl. a valós hit) használatára, és saját játékszereket ötölt ki, melyek a Létbeli dolgok mintájára készültek. Mondhatni megtükrözte őket, és onnantól nem is nézett a valódira, hanem a tükörképet használta. Ilyen tükörképe a mai hit az ősi hitnek.

A mai hittel az ember olyasmit tesz, mint a kártyavár építés. Hitével igazolja vágyait és vágyaival hitét. Azaz egyik oldalra a hit kártyalapját helyezi, a másikra pedig a vágyét, melyek a kártyavárhoz hasonlóan megtámasztják egymást. Ez a metódus azonban - mint tudjuk - nem folytatható a végtelenségig. Hiányzik a szilárd alap és hiányzik a megtapasztalás bizonyossága.

És igen, a tulajdonképpeni megtapasztalás lehet az a kulcs, ami közelebb vihet minket az ősi hit lényegéhez. Ugyanis ezt a fajta hitet a lehető legközvetlenebbül tapasztalni kell, vágyaktól és félelmektől mentesen, melyek elzárhatják a tapasztalás útját. A vágyak és félelmek útján vezetett hit önmagába - azaz a félelmekbe és vágyakba - kanyarodik vissza. Egyszerűen nem tapasztal, hanem önmagát gerjeszti. Ez a gerjesztési folyamat pedig eltereli a figyelmet attól, amit valóban megtapasztalásnak nevezünk.

A Hagyomány azt mondja, hogy egyetlenegy valós létező van, nevezi Teremtőnek is. E Teremtő a Létben gyökerezik, és részei vagyunk mi is, itt a földi életben. Lényünk valós és halhatatlan része pókfonál vékonyságú szálakon van hozzá kötve, és e kapocs az, aminek felismerését hitnek nevezzük. Minél nagyobb a felismerés, a Hit, e kötelék annál szélesebb.

Az ősi Hit tehát közvetlen tapasztalata a Lét egységének. És mivel tapasztalat, inkább gyakorlati, mintsem elméleti tevékenység. Gondolati formákkal csak azok a dolgok írhatóak le egészében, amiket az ember megtapasztal, mert ez a tapasztalat adja az elmélet hitelességét. Így az ősi Hit hitelességét is a tapasztalás adja, mely hangsúlyozom, közvetlen(!) kapcsolat a Léttel.

A mai ember azért nem képes e megtapasztalásra, mert akciót és reakciót akar. Vagyis - helyesebben fogalmazva - az akciót és a reakciót véli saját lényének. Állandóan izeg-mozog, képtelen a megnyugvásra. A keleti szent embereken kívül kevesen képesek leülni és egyszerűen tapasztalni a Hitet. Leülni, befelé fordulni és közvetlen kapcsolatot létesíteni - a Léttel. [...] E befelé fordulást ne úgy képzeljük el, hogy leülünk és saját belső szerveinkre koncentrálunk... képzeljük el úgy, mint egy fénylő gömböt, ami maga a Lét, és amit vékony réteg por fed, rajta kívül csak az üresség honol. A vékony réteg a földi élet, az összes anyagi dolgával, az összes vágyával és félelmével, az összes gondolati játékszerével, az összes univerzummal és multiverzummal. Mi is egy porszem vagyunk e porrétegben, és befelé fordulni annyi, mint nem a világ dolgaira figyelni, hanem a Lét középpontjára.

A Hit ugyanis mindenkiben megvan. A közvetlen megtapasztalás képessége mindenkiben ott pihen - alig érzékelhető pókfonál csupán, de valós. Tulajdonképpen ez az emberi szeretet alapja - az emberi kötődések alapja. A csodák alapja és az örökélet kapuja. Mindenki tapasztalta már és mindenki e megtapasztalást hajszolja az idők végezetéig. A hibát általában ott követjük el, hogy e megtapasztalás eufórikus érzetét az anyagi világ dolgainak tulajdonítjuk, holott azok csupán eszközök, vagy helyesebben fogalmazva: tükrök - a tükröződő kép forrása pedig: a Lét.

loading...