Kétdimenziós érzékelés - többdimenziós valóság

Saját emberi valóságunk - szokták mondani - amit érzékelünk is, 3+1 dimenziós. Ez az állítás elég gyenge lábakon áll, tekintetbe véve, hogy az emberi érzékelés csak a második dimenzióra terjed ki teljes egészében, a harmadikról tudomása van, a negyediket éppenhogy súrolja...

Mi történik akkor, ha valaki kilép a tömegből, majd elkezdi magyarázni, hogy az emberi faj nagyon sokat gondol magáról, amennyiben azt hiszi, hogy a harmadik dimenzióra is teljes egészében kiterjed az észlelése? Fújjulás és hurrogás, de álljunk meg egy pillanatra! Ha érdemesnek találjuk, gondoljuk csak végig a kérdést.

Először is kérdéses: a mindennapokban ugyan kinek válik hasznára arról tűnődni, hogy az emberi érzékszervek hány dimenziót fednek le? Nem mindenki tudja - bár egyre többen -, hogy napjainkban nagyon elterjedtek lettek a magasabb dimenzióból érkező lényekkel való kommunikáció, a spiritizmus, illetve az önfejlesztés különböző módozatai. Mint előző cikkeimben, itt is csak azt tudom mondani, hogy a valóság túlságosan összetett és sokrétű "valami" ahhoz, hogy akármire csak úgy legyintsünk. E sokrétű valóság megértéséhez pedig kikerülhetetlen a dimenziók kérdésköre. E témában pedig alapvető kérdés, hogy valójában mennyi dimenziót érzékelünk, és hol állunk jelen pillanatban?

Szokták mondani, hogy jelenleg a harmadik dimenzióban tartózkodunk... vagy hogy jelenleg a negyedikben, és a továbblépéshez fel kell emelkednünk az ötödik dimenzióba... és hasonlók. E kijelentéseket nem azért tartom nevetségesnek, mert abszurd, illogikus, vagy nemlétező területekre vezetnek minket, hanem azért, mert nincs egyezményes (és reális) megfogalmazása annak, hogy az ember valójában milyen szinten áll.

Egyáltalán egy többdimenziós Világmindenségben hogy döntjük el valamiről, hogy hanyadik dimenzióban létezik? A dimenziók ugyanis kapcsolatban vannak egymással - vessünk csak egy pillantást a síkra és a térre. Most képzeljük el egyiket a másik nélkül. Lehetetlen, ugyanis a térbeli testeket síkbeli testek határolják, ahogy a negyedik dimenzióbeli testeket is térbeli testek határolják. Így ami az egyik dimenzióban létezik, az a másikban is, és fordítva.

A fentiek alapján akárhányadik dimenzióbeli létezőkről is beszélünk, minden esetben lesznek magasabb és alacsonyabb-rendű vetületeik. Ahogy az asztalunknak az asztal felső síkja példának okáért. Így egyáltalán nem mondhatjuk valamiről, hogy ez a második dimenzióban létezik, egy másik valami pedig a harmadikban... annyit viszont állíthatunk, hogy egy létező ebben a dimenzióban tudatos, a másik létező pedig abban.

Had tegyem egy kicsit világosabbá az eddig leírtakat. Az emberről, mint egy bizonyos dimenziószámú dimenzióban létező dologról beszélni felesleges, mert mint minden létezőnek az embernek (legalábbis amit mi embernek nevezünk) is vannak alacsonyabb és magasabb rendű vetületei, azaz olyan részei vagy "szervei", melyek alacsonyabb, illetve magasabb dimenziókban léteznek.

Viszont feltenni a kérdést, hogy az ember melyik dimenzióban tudatos, már cseppet sem felesleges. Itt persze meg kell fogalmaznunk nagy vonalakban, hogy mit is jelent tudatosnak lenni. Tudatosnak lenni annyi, mint érzékelni, és az érzékelt dolgokkal "bánni". Ezek alapján most időszerű feltennünk a kérdést: az ember melyik dimenziót érzékeli? Vagy hanyadik dimenziót érzékeli? Csípőből vágnánk rá, hogy minimum hármat, de ez így nem teljesen igaz.

Nézzük csak meg az érzékszerveinket, azok közül is a talán legfontosabbat: a látást. Egyszerűen csak "nézzünk ki a fejünkből", és gondoljunk bele, mit látunk. Térbeli testeket érzékelünk, vagy netán síkbeli képet? Tegyük fel a kérdést: ha térbeli testeket látunk, akkor e testeknek hány százalékát érzékeljük az adott pillanatban - illetve ha síkbeli képet látunk, annak a képnek hány százalékát érzékeljük az adott pillanatban?

A pillanatnyi síkot teljes egészében érzékeljük. Érzékeljük a fényeket, a színeket, az árnyalatokat. A testekből csupán felületüket érzékeljük, amik ugyebár síkbeli létezők. Had jegyezzem meg itt, hogy a görbült sík is csupán sík. Sík az ember bőrfelülete, sík a víz felszíne, stb. Minden térbeli létezőnek csupán a felszínét érzékeljük egészében. A harmadik dimenzióra csupán következtetünk, vagy úgymond oda képzeljük magunk elé. Nagyon jó példa erre az az élethű festmény, melyről eleinte azt hisszük, hogy egy ablak. A harmadik dimenzióra tulajdonképpen a mozgás (a fej és a szemek helyzetének változása), tehát az a folyamatosság vezet rá bennünket, amit mi már időnek nevezünk. És akkor a negyedik dimenzió érzékeléséről ne is beszéljünk.

A harmadik dimenzió érzékelését az jelentené - a síkérzékelésünk alapján -, ha a tér és a benne helyet foglaló tárgyak minden egyes apró részletét "érzékelnénk" attól függetlenül, hogy az a kis apró rész a tárgy felszínén van-e, vagy mélyen benne. Nem lenne szükségünk röntgenre sem...

Így a felemelkedést és a tudat és érzékelés tágítását megcélzó személyek - köztük a meditációval komolyabban foglalkozók - figyelmét szeretném felhívni, hogy nem a megfelelő lépcsőfokról akarnak elrugaszkodni. A tudatosság útján haladóknak sokszor szükséges visszalépni egy-két lépést, különben hamar a szakadék mélyén találhatják magukat.

loading...