A karma felszámolásáról

A keleti tanok - köztük a buddhizmus - nagy hangsúlyt fektetnek saját és kollektív karmánk felszámolására. De mégis, az emberi ésszel felfoghatatlan ok-okozaton túl tulajdonképpen mi is a karma?

Az emberi élet tiszta lappal kezdődik... természetesen közbe lehetne vetni, hogy akkor mi van az előző életekből hozott karmával? A buddhizmusról szóló cikkeimben már tárgyaltam e kérdéskört, miszerint az emberi ego szintjén nincs szó újjászületésről, sokkal inkább újra testet öltésről. Tehát nincs halhatatlan lélek-mag az ego szintjén, viszont van egy mindent magába foglaló tudatosság - nevezhetjük Istennek - mely újra és újra beleveti magát az élet körforgásába.

Tehát az emberi élet tiszta lappal kezdődik. Viszont az előző életek - vagyis nem "saját" előző életeink, hanem a múlt előző életei - jelentős karmát helyeznek ránk már születésünk pillanatában. A karma tehát amolyan ok-okozati linearitás, melynek egyenes és megszabott iránya van, vagyis meghatározottság, korlát. Olyan múltbeli okok váltanak ki bennünk okozatokat, melyek nem is saját életünkben történtek, mégis hatást gyakorolnak ránk. Így lesz a karmából korlát, és így lesz a végtelen egységes létből lineáris és megszabott élet. Itt természetesen csupán születésünk pillanatáról van szó.

Képzeljük el, hogy beleszületünk akármelyik rasszba. Felcseperedésünk alatt megtanuljuk, hogy mi a különbség a fehérek, feketék, stb. között, hogy miért kell tartani az egyiktől és miért nem a másiktól, hogy milyen bűnöket követett el az egyik a másik ellen, stb. Ugyanezt megtanulják a többi rassz gyermekei is. Így láthatóvá válik, hogy míg a megszületés tiszta és gyakorlatilag karma-mentes, a felnövő generáció bizony jelentős előítéletet (karmát) örököl az elődöktől. Felnőtté válásunk alatt saját karmát is halmozunk képzeletbeli batyunkba, mely negatív vagy pozitív előítéletekből áll. Ezek úgymond egyéni karmák (nem a múlt tette ránk a terheket, hanem mi szedtük magunkra őket), ám nem választhatóak el a kollektív karmától, mivel saját egyéni karmánkat szépen és fokozatosan átadjuk felcseperedő gyermekeinknek is.

Ezt nevezzük linearitásnak. A múlt ítéletei mély völgyet vágnak életünk tisztán zöldellő tájképébe, mi kiépítjük a síneket, aztán már nincs más dolgunk, mint felülni a vonatra és várni a végállomást, a halált.

A karma (az emberi ítéletek, korlátok és meghatározottságok) felszámolása nem nehéz feladat. Nem is könnyű, egyszerűen csak feladat, mint a többi is. Olyan, mint megszerezni egy diplomát és naprakészen tartani a tudásunkat. A nehézség magunkban rejlik, nem a feladatban. Persze ennek az ellenkezője is igaz: a karma felszámolása egy életen át tartó hegymászás, olyan út, melynek sohasem látjuk, esetleg csak sejtjük a végét. Pokoli nehéz és életbevágóan fontos.

"A világszemlélet vagy világnézet nem egyéb, mint az individuális, más szóval, a lefokozott valóságban élő Én képzelgése, amelynek a valósággal csak egy-egy pontban és kivételesen van kapcsolata. Az individuális Én itt, a világnézet közepén szunnyadva éli életét. Hite az Én-hit: a hiúság; védelme: az önzés; féltése: az aggodalom."

Hamvas Béla - Scientia Sacra I.

A karma felszámolása ott kezdődik, hogy feltesszük a kérdést: ki vagyok én? Én vagyok a ruha amit hordok, a műsor amit nézek, én vagyok a test ami lélegzik, eszik és alszik? Én vagyok az elme, a gondolatok, az elméletek, a halmozódó tudás tárháza? Én vagyok az érzések, a vágyak, a sugallatok? Ezek együttese vagyok, vagy egyik sem? Részemről a válasz kézenfekvő, ám érdemes mindenkinek "egyénileg" elgondolkodni rajta.

A karma felszámolása azzal folytatódik, hogy ítéleteink helyébe nyitottságot helyezünk. Azt a fajta nyitottságot, ami nyugodt, ami nem törekszik sem a közelségre, sem a távolságra. Aminek öröm a szemlélés, akár távolról történik, akár közelről. Ez a fajta nyitottság a felemelkedés alapja. Amint erre az útra térünk, szétfoszlanak a karmánkból adódó korlátok.

Az igazi nehézségek ezek után következnek. Amikor az ember lemond előítéleteiről, addigi életfelfogásáról, több útra is rátérhet. Elképzelhető, hogy rátalál egy újabb életszemléletre, amiről azt gondolja, hogy az az igazi, a többi (ahogy eddig élt) hitvány és alantas. Megeshet, hogy annyira el akar távolodni az élet dolgaitól, hogy a legtöbb cselekvést eltaszítja magától, így sem ellátni, sem megvédeni nem tudja magát, így addigi korlátai helyébe tulajdonképpen újak lépnek.

Az élet és a Lét nem ugyanaz. Az élet az ok-okozati összefüggések játszótere, az örökös változás birodalma. Az életben semmi sem valódi, mert minden múlandó. A Létben minden valódi. Utunk során vagy a Létbe akarunk visszaolvadni, vagy az életet szebbé tenni. A Létbe való visszaolvadás az élet dolgairól való lemondást jelenti. Az élet szebbé tevése pedig az élet dolgainak, szépségeinek, fájdalmainak elfogadását. A két módszer - akármennyire is abszurd - ugyanoda vezet. Felvetődik a kérdés: mit jelent szebbé tenni az életet?

Az élet annál szebb, minél jobban a Létben gyökerezik. És annál jobban gyökerezik a Létben, minél inkább a Lét valós dolgai nyernek teret benne. Mint a szeretet, az éberség, és igen, a karma folyamatainak végtelensége. A karma felszámolását ugyanis nem az jelenti, hogy elhatárolódunk tőle. Amit meg kell tenni, azt meg kell tenni - és semmi sem könnyű. A karmát egyszerűen észre kell venni, nem pedig menekülni a sors elől. Amint éberségünk teret nyer, és ráeszmélünk a történések mögött megbúvó okozatiságra, már nem vagyunk kitéve annak a bizonyos linearitásnak, mert - mint mondani szokás - már tudjuk honnan fúj a szél. A "korlátok" (a karma, a hatás, az ok és az okozat) ugyanúgy megmaradnak, ám egyszerűen meglesz a képességünk átlépni őket. Megtesszük amit meg kell - és nem több... hisz karmánk és önmagunk korántsem ugyanaz. Így élhetünk teljes életet, olyan életet, ahol a karma, a hatás, az ok és az okozat nem korlát, hanem a Létben gyökerező tudatunk eszköze.

És eljön majd az idő, mikor az élet Létté tágul, mikor nem beszélünk majd karmáról, mert minden teher elsüllyed a múlt ingoványában. Ez a Lét, vagy állapot - amiről Hamvas Béla, Eckhart Tolle, vagy akár Buddha is beszélt - nem alárendelt az élet törvényeinek, hanem az élet törvényei vannak alárendelve neki.

loading...

Tedd, vagy ne tedd - de ne próbáld

Sokan sokféleképpen magyarázták már ezt a nagyrészt a Csillagok Háborújából elhíresült szállóigét. E cikk most Eckhart Tolle "Most" gyakorlatán, illetve a korai buddhizmus tanain keresztül közelíti meg e filozofikus feladványt.

A zen buddhisták körében nagyon elterjedtek a "koan"-nak nevezett rövid kis fejtörők, melyek célja lerombolni a megszokott gondolkodást, és rávezetni a tanítványt a megvilágosodás ösvényére. A koanok általában olyan rövid kis párbeszédek, eszmefuttatások, történetek, melyek megbotránkoztatóak és... és kimondottan őrültek. Ez az őrültség elengedhetetlen ahhoz, hogy a tanítvány addigi világképe teljesen összezavarodjon, gondolati folyamatai elcsendesüljenek, és elérje tudatának legbelső forrását.

Szállóigénk is felfogható egyfajta koannak, hisz amint logikus elménk nekilát az értelmezésének, erőteljes falba ütközik. Mai nyugati szemmel (illetve elmével) nekiveselkedve nem is nagyon lehet mélyére hatolni ennek a feladványnak. Hiszen az aktuális tettet mindig egyfajta próbálkozás előzi meg, mely próbálkozás elengedhetetlen következménye a szándéknak. Felfogásunk szerint az út a szándéknál kezdődik, a próbálkozáson halad keresztül és a tettben nyilvánul meg. Ez a fajta linearitás, egy láncra való felfűzöttség logikus elménk sajátja, és éppen ez a logikus elme az, amit a buddhizmus oly engesztelhetetlenül igyekszik összezavarni.

"Egyszer Nanszen templomában a keleti és a nyugati zen csarnok szerzetesei vitatkoztak egy macskáról. Amint Nanszen meglátta ezt, feltartotta a macskát és így szólt: "Ti szerzetesek! Ha közületek valaki tud egy szót szólni, nem ölöm meg a macskát." Senki nem tudott válaszolni. Nanszen kettévágta a macskát."

mokushozen.hu

 

A mindennapi logikától kissé eltérve, és Eckhart Tolle tanításait előtérbe helyezve nézzük meg, mit mond nekünk a "Tedd, vagy ne tedd, de ne próbáld!". Mint előzőleg kifejtettem, a próbálkozás egyfajta összekötő kapocs a szándék és a tett között. A fenti idézet épp ezt az összekötő kapcsot akarja elvágni... Tegyük fel a kérdést: mi is a szándék valójában? A szándék a jövőre irányuló akarat. A befolyásolás akarata. A hatalom akarata. A cselekvőképesség akarata, de sohasem az aktuális mostban, hanem mindig a mindenkori jövőben. Ezáltal a szándék épp annyira valós, akár a szó. Vagy célba talál, vagy nem.

Ezzel szemben mi a tett? A tett maga a jelen pillanatban való létezés, melyet elménk beszorít a múlt és a jövő acélrácsai közé. Láncra fűzi fel, hisz "így logikus". E logikusság azonban, mind a buddhizmus, mind Tolle tanításait figyelembe véve, illúzió.

"Tapasztaltál-e, tettél-e, gondoltál-e vagy éreztél-e bármikor bármit is a moston kívüli időpontban? Gondolod, hogy valaha is fogsz? Történhet-e vagy létezhet-e bármi a moston kívüli időpontban? A válasz nyilvánvaló, ugye?"

"Ha figyelmedet maximálisan a testedben tartod, lehorgonyzódsz a most-ban. Nem veszíted el magad sem a külső világban, sem az elmédben. (...) Ez majdnem olyan, mintha az egész testeddel figyelnél vagy olvasnál."

Eckhart Tolle - A Most hatalma

 

Így kedvenc szállóigénk - ahogy azt a jó szállóigéktől elvárjuk - túlmutat önmagán. Túlmutat magán a filmen, túlmutat a kellékek keltette illúzión, és olyan ezeréves bölcsességgel ajándékoz meg, melyből maga a buddhizmus is táplálkozott. Tanítása, miszerint ne vesszünk el a szándékok kacskaringós útvesztőjében, egyszerűen koncentráljunk a jelen pillanatra, hisz csakis abban tudjuk megoldani a problémákat, történelmi korokon és vallásokon átívelő bölcselet, nem pedig egyszerű filmes kellék.

loading...

A buddhizmus, mint a szabadulás kapuja

Mit tanít, mire ösztönöz, mit lehet elérni általa? A nyugati világban sokáig ellenszenvet kiváltó tan vajon lassan beszivárog kultúránkba, vagy még ma is csupán felszínét súrolgatjuk valódi eszmerendszerének? A Nyugat és a Kelet között húzódó szakadék valóban olyan mély és széles lenne, hogy képtelenség az áthidalására tett minden kísérlet?

A buddhizmus állítja, hogy az életben és halálban tapasztalt szenvedések oka a vágyakban és a ragaszkodásban található, és hogy a vágyak és ragaszkodás ellobbanásával az emberi szenvedések is ellobbannak.

Álljunk meg egy pillanatra, mert már az elején korrigálni kell, amit a többség félreért, ugyanis a buddhizmus nem az elmúlás tana. Nem a teljes létezés és az elmúlás tana, csupán a vágyakban, a tudatlanságban való létezés elmúlásának tana. Ez nagyon fontos különbség, mivel a nyugati ellenszenv gyökerei ide vezetnek vissza. Az Európai kultúra a létezést nem tudja (vagy nem tudta - bár személyes véleményem, hogy ma sem tudja) elképzelni vágyak - és a vágyak tárgyai - nélkül.

A tanítás szerint az érzékelt formák (és formák alatt itt ugyanúgy kell anyagi formákat, mint gondolati formákat érteni) csupán illúziók, mint ahogy maga a világ is illúzió, melyet a formák felépítenek. Az illúzióhoz való kötődést (és az illúzió nem-belátását) nevezi tudatlanságnak. E tudatlanság következménye, hogy az emberi létező a formákon keresztül kezdi érzékelni saját magát, és saját önazonosságát is a formákban kezdi kutatni. Ezáltal a kialakuló, elsorvadó majd felbomló formatengerben akar biztos pontot találni, hisz erre irányulnak késztetései, létszomja és vágyai saját tudatlansága okán. Azonban, mivel ez a formatenger, melyet világnak nevezünk öröké változik, a vágyak eredendően kudarcra vannak ítélve. Így a buddhizmus útja a tudatlanság, a vágyak, késztetések és a létszomj megszűntetésének útja.

Szót kell ejteni a buddhizmusbeli reinkarnáció tanáról, melyet kultúránk tévesen újjászületésnek nevezi, holott inkább "újra-testet öltést" jelent. Az újjászületés és az újra-testet öltés közötti különbséget megérthetjük, ha megfigyeljük a két kultúra énképét. A nyugati ember saját magát olyan létezőként fogja fel, mely elkülönül a többi létezőtől és a világtól. A testet is és a lelket is ilyen létezőnek képzeli el. Így a test halála után - gondoljuk itt nyugaton - a halhatatlan lélek fogja magát, és újjászületik egy újabb anyagi burokban. A keleti énkép egészen más (volt, vagy talán még ma is az), ugyanis saját magát nem választja élesen külön a külvilágtól. Tudja és érzékeli, miszerint testét a világ dolgai építik fel, és ugyanez az elképzelés vonatkozik az ember "lelkére" is.

A buddhizmusban nincs halhatatlan lélek-mag, mely újra és újra visszaérkezik az anyagi világba, hanem a lélek és a szellem is alávetett a formák világában uralkodó elmúlásnak. Így az újra-testet öltés inkább amolyan ok-okozati folyamatként (karmaként) fogható fel, melyben a létező jó (vagy rossz) cselekedetei jó (vagy rossz) hatásokat váltanak ki ebben a formatengerben, így következményük is hasonló lesz, tehát újra testet ölt. Hasonlatos ez a tan a fához, mely magvait szétszórva magához hasonló fákat terem, ám szó sincs arról, hogy az előbbi fa ugyanaz lenne, mint az utóbbi. Ugyanígy újra-testet ölt minden idea, melyhez az ember ragaszkodik és amelyekre vágyakozik.

A buddhizmus célkitűzése a tudatlanság és vágyak megszűntetésén keresztül a szenvedés megszűntetése. Vélekedése szerint amint az ember tudatosítja magában e formavilág múlandó voltát, azután már elhatározása révén felfogása és énképe változásokon megy keresztül. E változások legfeltűnőbb következménye, hogy énképét ezek után nem változékony formák (alakzatok) segítségével fogja meghatározni, és vágyai sem változékony (múlandó) formákba fognak kapaszkodni, így szenvedése is elmúlik.

"...- Koldusok! A teherhordót és a terhet akarom megmutatni, valamint a teher felvételét és letételét. Hall-gassátok szavam!

Mi hát a teher, ó koldusok? Ragaszkodni a lét öt halmazához - így kell erre válaszolni. S mi ez az öt? Az alakzatok halmazához való ragaszkodás, az érzetek halmazához való ragaszkodás, az ismeretek halmazához való ragaszkodás, a késztetések halmazához való ragaszkodás, a tudomások halmazához való ragaszkodás. Ezt jelenti a teher, ó koldusok.

- S ki a teherhordó, ó koldusok? Az énképzet - így kell erre válaszolni - a tiszteletreméltó ez-és-ez ebből-és-ebből a családból. Ezt jelenti a teherhordó, ó koldusok.

S mi a teher felvétele, ó koldusok? Az újraszületéshez vezető létszomj, ami élvezkedve és vágyakozva emitt és amott örömét leli. A gyönyör szomjazása, a létesülés szomjazása és az elmúlás szomjazása. Ezt jelenti a teher felvétele, ó koldusok.

S mi a teher letétele, ó koldusok? A létszomjnak a teljes vágytalansággal való kioltása, feladása, eltávolítása, távoltartása, kiküszöbölése. Ezt jelenti a teher letétele, ó koldusok."

A léthalmazok és az énképzet levetése - SZN 3. 25.

loading...