Önszeretet - az elfogadás útja

A szeretetről és annak mibenlétéről elmélkedve mi, egyszerű halandók is rájöhetünk egynémely olyan összefüggésre, amiket legutóbb leírva láthattunk vallásos könyvekben. A legtöbb vallás és filozófiai irányzat háttérbe rekeszti az önmagunk iránt érzett szeretetet, és helyébe az aktuális istenség szeretetét helyezi. A kérdés: miért? Mi az az ok, amiért az egyik fajta szeretet jobb, mint a másik. A kérdés egyszerűen megválaszolható.

Először is azt kell hogy mondjam, a jelenlegi (nyugati) világ hibás képet alkot a szeretetről, és annak lényegéről, egyszerűen azért, mert a szeretet fogalmát egy kalap alá veszi a vágyak/vágyakozás fogalmával. Lényegüket tekintve azonban a kettő korántsem egy és ugyanaz, már-már szinte egymás ellentétei.

Kezdjük talán azzal, hogy az Élet maga egy folyamat, amiben a különböző állapotok váltják egymást időben és térben. Az aktuális állapot mindig a Most. A vágyak hatása alatt az egyén nem tesz mást, mint az Élet téridő szövedékében elkezd evezni egy bizonyos állapot (a vágyott állapot) felé. Van, amikor eléri és van, amikor nem. A vágyakozás tehát szándék, illetve késztetés bizonyos állapotok elérésére, mely állapotok sajátossága, hogy sohasem a Mostban léteznek.

Most folytassuk azzal, hogy habár az előbb téridőről írtam, illetve folyamatokról és állapotokról, valójában minden egy helyen, és egy időben van jelen egyszerre. (Egyszerűbb úgy elképzelni, ha nem kis biliárdgolyószerű atomokból felépülőnek képzeljük a világot, hanem különböző hullámformák kölcsönhatásának.) Nem kell feltétlenül elhinni, csak próbáljuk meg elképzelni az előbb leírtakat. Feltételezzük azt (a kvantumfizika mezsgyéjén botladozva), hogy a mi világunk mellett számtalan másik párhuzamos világegyetem létezik, melyeket nem a valóság, hanem a mi saját elménk választ szét és különböztet meg. Illetve csak a sajátunkat érzékeljük, mintha szemünkön egy különleges szemüveg (szűrő) lenne, ami csak a kék fényt engedi át a látható színtartományból.

Az egész valóság elméletileg soha be nem látható, mivel akárhogy fejlődik az emberi elme, akárhogy tágul az értelem, mindig lesz olyan spektruma a létezésnek, ami kívül esik érzékelési tartományunkon. Ez persze egyáltalán nem elkeserítő tény, épp a buzdítást szolgálja, hiszen ez teszi az Életet folyamattá. Alapvető állítás, hogy mindig van merre haladnunk. Mindig lesz olyan tartomány, amit nem jártunk be, és ez az állítás túl van téren és időn, mivel „most itt helyben” végtelen számú számunkra ismeretlen állapot létezik. Habár ez sem teljesen pontos, csupán a megértést szolgálja.

Ugyanis a valóságban nem léteznek folyamatok és állapotok, egyetlen állapot létezik, amit Istennek is nevezhetünk. Folyamatok és állapotok alatt az érzékelés ide-oda ugrálását értjük a Lét/Valóság/Isten különböző aspektusai között. Az emberi elme használja a különböző fogalmakat, meghatározásokat, mint a folyamat és az állapot, azonban ez saját érzékelésűnk természetéből adódik és nem a Valóság természetéből. Ezt nem lehet elégszer hangsúlyozni, ugyanis ugyanúgy helytálló az az állítás, miszerint „léteznek folyamatok és állapotok”, és az, hogy csupán „egyetlen állapot létezik”.

Visszatérve a vágyakra és a szeretetre, most már alkothatunk bizonyos képet arról, hogy mik a vágyak, és hogy a legtöbb vallás miért hangoztatja azok illuzórikus voltát, sok esetben elfojtását. Egyszerűen azért, mivel a vágyak (a különböző állapotok közötti cikázás) a legtöbb esetben hátráltatják a Valóság/Lét/Isten felfogásának, megértésének az elérését.

Adódik a kérdés: mindezek tükrében mi a szeretet, ha nem a vágyott dolgok elérésére tett cselekedet? Azt kell mondjam, a szeretet nem az ember sajátja, legalábbis olyan értelemben nem, ahogyan a vágyak azok. Ebben az összefüggésben a szeretet nem más, mint a Világ szövete, ami összeköti azokat a formákat, amiket mi (korlátozott érzékelésünkkel) állapotoknak (vagy különálló dolgoknak) nevezünk.

Képzeljünk magunk elé egy gyönyörű szép szőnyeget, rengeteg színnel és változatos mintázatokkal. Az előbbiek alapján a szeretet maga a szőnyeg szövete. A színek és formák a különböző állapotok. A színeket és formákat bejáró és szemlélő tekintet pedig a folyamat. A szeretet tehát összeköti a különböző állapotokat (amik alapja maga a szeretet) a folyamat közbenjárása nélkül.

Jelen emberi valóságunkban jelen emberi érzékelésünk számára természetesen tagadhatatlanul léteznek folyamatok, állapotok, formák és dolgok, de ugyanúgy létezik a szeretet is, melynek a kora a Mindenség korával szinte azonosnak tekinthető, léte alapfeltétel. A Szeretet útja tehát különböző állapotok közötti összefüggések, kapcsolatok megértése és tudatosítása. A Szeretet útja az elfogadás, az elfogadás alapja a megértés, a megértés kezdete a rá irányuló szándék. Mint láttuk, a szándékból kinőhet a vágyakozás is, a megértésből az önmagunk dicsőítése, az elfogadásból pedig a restség és a tétlenség. Az út tehát nyílegyenes és pengevékony.

Mit jelent tehát az önszeretet? Mai értelmezésben önös vágyaink túlzott kiélését, egyéb irányú vágyainkkal szemben. Az előző sorokban már láthatóvá vált, miért is illúziószerű a vágy és a vágyakozás. Viszont elítélendő-e az önszeretet az előbb megfogalmazott szeret összefüggésében? Egyáltalán nem. A Valóság szövetében bizony a mi lényegünk (mintánk) is benne pihen. Így az elhatározás - ami az Élet megértésére irányul - része önmagunk szeretete, elfogadása, megértése és az önmagunk megértésére irányuló szándék. Egyszerűen azért, mert ami a világ nagyban, azok vagyunk mi kicsiben, így saját aspektusaink tudatos eggyé kovácsolása a szeretet útjának kezdeti lépései közé tartozik, a létezés rajtunk túlmutató aspektusainak összeillesztése pedig szinte örökké tartó munka ezen az úton.

loading...

Egészségbe beszivárgó egyéni akarat

Az ember, aki keresi az élet összefüggéseit, sokszor szembekerülhet az akarat és az egészség ok-okozat kapcsolatával. Egy kis elmetréning keretein belül tegyük fel a következő kérdéseket: mi az akarat/szándék; mi az egyén; mi a csoport; mi az egyéni akarat és mi az csoportos akarat? Sokszor a fogalmak puszta tisztázása választ adhat számos kérdésünkre.

A kérdések feltevése után igyekezzünk azokat szisztematikusan megválaszolni. Az akarat vagy szándék egy személy bizonyos cél elérésére irányuló késztetése, mely a cél eléréséig megnyilvánul testi, lelki és szellemi szinteken is. Ez az egyéni akarat kérdésére is választ adhat. A csoportos akarat vagy szándék hasonló, ám itt a csoportot alkotó egyének mind ugyanazon cél felé törekednek, s hozzák létre ezzel a csoportszándékot.

A két közbenső kérdésre is látszólag egyszerűen válaszolhatunk. Ugyanis egyénnek nevezzük minden embert, feltételezve hogy minden ember más, illetve hogy az egyén mindenki mástól különböző egyéniséggel bír. Csoportnak pedig ezen egyének különböző okokból történő szerveződését értjük.

A bökkenő a fenti meghatározásokkal a következő: az embert/az egyént egységes akarattal/szándékkal bíró személyként írja le. A későbbiekből kitűnik majd, hogy ez nem rossz (nem is káros), csupán aktualitását tekintve hibás feltevés. Hisz gondolkozzunk csak el, milyen alkotórészekből áll az ember? A mindenki által ismert testi alkotók: sejtek, szövetek, szervek, testrészek, stb. Ezeken túl az elme különböző gondolatai, meglátásai, véleményei, valamint a lélek érzései, vágyai, félelmei és reményei (a teljesség igénye nélkül). Mind-mind az ember, az egyén alkotórészei, melyek különböző feladatot látnak el és sokszor különböző célokat jelölnek ki. A mindennapokban nem is tudatosult csoda az, hogy ezek az alkotórészek mind egységes egészként működnek (egy darabig), és közös akaratuk annak létrehozása, fenntartása, akit mi egyénnek (vagy önmagunknak) nevezünk.

A fentiek ismeretében komolyan gondoljuk-e még azt, hogy bármely egyén egységes akarattal bír? Kis merészséggel kijelenthetjük, hogy az egyének állandóan különböző akaratok/szándékok kereszttüzében állnak, melyek hol ide, hol oda rángatják őket, és az egységesség (egészség) abban nyilvánul meg, hogy a szándékok következményeit ugyanazon személy rovására írjuk (és nem mondjuk azt, hogy ezért pl. a karja a felelős). Az ilyen szándékokat általában „szükségleteknek” nevezzük, de lényegüket tekintve ezek is valamilyen cél elérésére irányuló törekvések. Ilyenek a test szándékai/szükségletei, mint az evés/ivás, az alvás, a mozgás, ilyenek az elme szükségletei, a tanulás, a beszéd, a dolgok megismerése, valamint a lélek különböző vágyai, legyen az szeretet vagy elhatárolódás. Felfoghatjuk ezeket a szándékokat más és más irányba mutató vektorokként, melyek kezdőpontja mindig az egyén. Vannak, amik erre húzzák, vannak, amik arra, és ha megnézzük, az életben bizony vannak szándékok/késztetések/vágyak az egyéneken belül, melyek útjába állnak egymásnak (ellenkező irányba húzzák).

És akkor csodálkozunk, ha ez a tulajdonképpeni csoport/szerveződés, melyet egyénnek nevezünk, egy idő után elveszíti közös célját/szándékát és egyszerűen szétesik? A bökkenő a jelenlegi kollektív felfogással nem az, hogy egyénnek (különálló és oszthatatlan egésznek) nyilvánít ki egy csoportot (sejtek, szervek, gondolatok, vágyak, stb. csoportját), hanem az, hogy miután ezt megtette, nem következetesen eszerint él. Itt egy percre sokak ledöbbenhetnek, tehát ha jól esik, olvassák el a fenti sorokat újra.

A történelem folyamán különböző vallási, szellemi csoportok tekintették céljuknak az emberen (önmagukon) belüli egység megteremtését, mely valóban következetes, melyben az alkotók harmóniában, valódi egységben működnek együtt, mely ellentmondásoktól és összeférhetetlenségektől mentes (a bölcsek kövének megalkotására történő törekvések is erre irányultak - az arany hasonlat volt csupán). Ezek a törekvések viszont (hogyhogy nem) nagyrészt kudarcba fulladtak, mások köré pedig (előző cikkemben már talán említett módon) vallások szerveződtek, melyek szándékosan, vagy akaratlanul a titokzatosság és elérhetetlenség ködébe burkolták a tapasztalatokat.

A buddhizmus, mely a Megvilágosult tanításaira oktat, azt vallja, hogy az ember szenvedéseiért a vágyak okolhatóak, és tulajdonképpen mindegy a vágyak minősége, azok mind elvetendők. A kereszténység már szortíroz, azaz a jó és a rossz kategóriáiba sorol be dolgokat és azt vallja, hogy az ember szenvedéseiért a rossz (bűnös) dolgok felelősek. A kínai taoizmus egyik fő jelképe is dualista jelkép (jin-jang), viszont a taoisták a feketét és a fehéret is a világ mozgatórugójának tartják (azaz nem vetik el egyiket sem). A taoizmus is, mint a buddhizmus (igaz majdnem ellentétes jelleggel), a harmóniára alapoz. Figyeljük meg, mely földrészeken, milyen vallási keretek között és filozófiai rendszerben élnek azok az emberek, akik életkora jóval meghaladja saját kultúránk (kialakult) átlagéletkorát. A válasz érdekes lesz.

loading...