A karma felszámolásáról

A keleti tanok - köztük a buddhizmus - nagy hangsúlyt fektetnek saját és kollektív karmánk felszámolására. De mégis, az emberi ésszel felfoghatatlan ok-okozaton túl tulajdonképpen mi is a karma?

Az emberi élet tiszta lappal kezdődik... természetesen közbe lehetne vetni, hogy akkor mi van az előző életekből hozott karmával? A buddhizmusról szóló cikkeimben már tárgyaltam e kérdéskört, miszerint az emberi ego szintjén nincs szó újjászületésről, sokkal inkább újra testet öltésről. Tehát nincs halhatatlan lélek-mag az ego szintjén, viszont van egy mindent magába foglaló tudatosság - nevezhetjük Istennek - mely újra és újra beleveti magát az élet körforgásába.

Tehát az emberi élet tiszta lappal kezdődik. Viszont az előző életek - vagyis nem "saját" előző életeink, hanem a múlt előző életei - jelentős karmát helyeznek ránk már születésünk pillanatában. A karma tehát amolyan ok-okozati linearitás, melynek egyenes és megszabott iránya van, vagyis meghatározottság, korlát. Olyan múltbeli okok váltanak ki bennünk okozatokat, melyek nem is saját életünkben történtek, mégis hatást gyakorolnak ránk. Így lesz a karmából korlát, és így lesz a végtelen egységes létből lineáris és megszabott élet. Itt természetesen csupán születésünk pillanatáról van szó.

Képzeljük el, hogy beleszületünk akármelyik rasszba. Felcseperedésünk alatt megtanuljuk, hogy mi a különbség a fehérek, feketék, stb. között, hogy miért kell tartani az egyiktől és miért nem a másiktól, hogy milyen bűnöket követett el az egyik a másik ellen, stb. Ugyanezt megtanulják a többi rassz gyermekei is. Így láthatóvá válik, hogy míg a megszületés tiszta és gyakorlatilag karma-mentes, a felnövő generáció bizony jelentős előítéletet (karmát) örököl az elődöktől. Felnőtté válásunk alatt saját karmát is halmozunk képzeletbeli batyunkba, mely negatív vagy pozitív előítéletekből áll. Ezek úgymond egyéni karmák (nem a múlt tette ránk a terheket, hanem mi szedtük magunkra őket), ám nem választhatóak el a kollektív karmától, mivel saját egyéni karmánkat szépen és fokozatosan átadjuk felcseperedő gyermekeinknek is.

Ezt nevezzük linearitásnak. A múlt ítéletei mély völgyet vágnak életünk tisztán zöldellő tájképébe, mi kiépítjük a síneket, aztán már nincs más dolgunk, mint felülni a vonatra és várni a végállomást, a halált.

A karma (az emberi ítéletek, korlátok és meghatározottságok) felszámolása nem nehéz feladat. Nem is könnyű, egyszerűen csak feladat, mint a többi is. Olyan, mint megszerezni egy diplomát és naprakészen tartani a tudásunkat. A nehézség magunkban rejlik, nem a feladatban. Persze ennek az ellenkezője is igaz: a karma felszámolása egy életen át tartó hegymászás, olyan út, melynek sohasem látjuk, esetleg csak sejtjük a végét. Pokoli nehéz és életbevágóan fontos.

"A világszemlélet vagy világnézet nem egyéb, mint az individuális, más szóval, a lefokozott valóságban élő Én képzelgése, amelynek a valósággal csak egy-egy pontban és kivételesen van kapcsolata. Az individuális Én itt, a világnézet közepén szunnyadva éli életét. Hite az Én-hit: a hiúság; védelme: az önzés; féltése: az aggodalom."

Hamvas Béla - Scientia Sacra I.

A karma felszámolása ott kezdődik, hogy feltesszük a kérdést: ki vagyok én? Én vagyok a ruha amit hordok, a műsor amit nézek, én vagyok a test ami lélegzik, eszik és alszik? Én vagyok az elme, a gondolatok, az elméletek, a halmozódó tudás tárháza? Én vagyok az érzések, a vágyak, a sugallatok? Ezek együttese vagyok, vagy egyik sem? Részemről a válasz kézenfekvő, ám érdemes mindenkinek "egyénileg" elgondolkodni rajta.

A karma felszámolása azzal folytatódik, hogy ítéleteink helyébe nyitottságot helyezünk. Azt a fajta nyitottságot, ami nyugodt, ami nem törekszik sem a közelségre, sem a távolságra. Aminek öröm a szemlélés, akár távolról történik, akár közelről. Ez a fajta nyitottság a felemelkedés alapja. Amint erre az útra térünk, szétfoszlanak a karmánkból adódó korlátok.

Az igazi nehézségek ezek után következnek. Amikor az ember lemond előítéleteiről, addigi életfelfogásáról, több útra is rátérhet. Elképzelhető, hogy rátalál egy újabb életszemléletre, amiről azt gondolja, hogy az az igazi, a többi (ahogy eddig élt) hitvány és alantas. Megeshet, hogy annyira el akar távolodni az élet dolgaitól, hogy a legtöbb cselekvést eltaszítja magától, így sem ellátni, sem megvédeni nem tudja magát, így addigi korlátai helyébe tulajdonképpen újak lépnek.

Az élet és a Lét nem ugyanaz. Az élet az ok-okozati összefüggések játszótere, az örökös változás birodalma. Az életben semmi sem valódi, mert minden múlandó. A Létben minden valódi. Utunk során vagy a Létbe akarunk visszaolvadni, vagy az életet szebbé tenni. A Létbe való visszaolvadás az élet dolgairól való lemondást jelenti. Az élet szebbé tevése pedig az élet dolgainak, szépségeinek, fájdalmainak elfogadását. A két módszer - akármennyire is abszurd - ugyanoda vezet. Felvetődik a kérdés: mit jelent szebbé tenni az életet?

Az élet annál szebb, minél jobban a Létben gyökerezik. És annál jobban gyökerezik a Létben, minél inkább a Lét valós dolgai nyernek teret benne. Mint a szeretet, az éberség, és igen, a karma folyamatainak végtelensége. A karma felszámolását ugyanis nem az jelenti, hogy elhatárolódunk tőle. Amit meg kell tenni, azt meg kell tenni - és semmi sem könnyű. A karmát egyszerűen észre kell venni, nem pedig menekülni a sors elől. Amint éberségünk teret nyer, és ráeszmélünk a történések mögött megbúvó okozatiságra, már nem vagyunk kitéve annak a bizonyos linearitásnak, mert - mint mondani szokás - már tudjuk honnan fúj a szél. A "korlátok" (a karma, a hatás, az ok és az okozat) ugyanúgy megmaradnak, ám egyszerűen meglesz a képességünk átlépni őket. Megtesszük amit meg kell - és nem több... hisz karmánk és önmagunk korántsem ugyanaz. Így élhetünk teljes életet, olyan életet, ahol a karma, a hatás, az ok és az okozat nem korlát, hanem a Létben gyökerező tudatunk eszköze.

És eljön majd az idő, mikor az élet Létté tágul, mikor nem beszélünk majd karmáról, mert minden teher elsüllyed a múlt ingoványában. Ez a Lét, vagy állapot - amiről Hamvas Béla, Eckhart Tolle, vagy akár Buddha is beszélt - nem alárendelt az élet törvényeinek, hanem az élet törvényei vannak alárendelve neki.

loading...
Ajánló
Kommentek
  1. Én