A jókedv forrása: a kőkorszaki életmód?

A lényeg tehát: viselkedj úgy, mint egy aktív, egészséges ember, és végül az is leszel!

Hangulatunk kétségtelenül összefügg az agyunkban zajló kémiai folyamatokkal. De maguk ezek a folyamatok messze nem csak kémiai úton – azaz gyógyszerekkel – befolyásolhatók! Korábban is bizonyították már a mozgás hangulatjavító hatását. Újabban egy merész kutató a kőkorszaki életmód előnyeit fedezte fel és alkalmazta, átütő sikerrel. 

Az alapgondolat hasonlít arra, mint amikor azt mondják:

Mosolyogj, nevess, és attól majd jókedvű leszel! Ezt fordított pszichológiának nevezzük. Hiszen  úgy tartjuk, miszerinti az ok-okozati viszony, a jókedv-nevetés együttes. Tehát az ok a jókedv, a következmény pedig ennek hatására a mosoly és a nevetés. Itt éppen hogy az utóbbiak lesznek okai – előidézői – a jókedvnek! Az ilyen gyakorlat maga is mosolyogtatónak tűnhet, de már William James (1898) óta komoly elméleti hátteret tudhat magáénak. James azt állítja, hogy érzelmeinket testi állapotainkból merítjük, aszerint, amilyen visszajelzést agyunk a testünktől, vagy arcunktól kap. 

Az úttörő kutató, Steve Ilardi (Kansas Egyetem) által összeállított életmód-program valószínűleg ezért is eredményes. Ilardi a módszert depresszió ellen dolgozta ki, ám tanácsait azoknak is érdemes megfogadnia, akik soha nem voltak depressziósak, csupán szeretnének testileg és lelkileg is fittebbek lenni, jobban ellenállni a hétköznapi stresszeknek, és a maximumot kihozni magukból. 

A modern embert munkája és sokféle kedvenc elfoglaltsága is könnyen bent tartja a szobában, és lassan már a vásárláshoz és a kapcsolattartáshoz sem kell kimennie az utcára. Főként azok maradnak szívesen otthon, akiknek rossz a kedvük, vagy úgy érzik, nincsenek kirobbanó formában. Ilardi azonban éppen nekik tanácsolja leginkább, hogy menjenek ki a szabadba, akár még az őszi-téli időszakban is, és gyalogoljanak, vagy fussanak. 

A legjobb, ha társaságban teszik. Egy korábbi kutatás ugyanis kimutatta, hogy az agyra sokkal jobb hatást gyakorol, ha többen futnak együtt, mint ha valaki egyedül rója a köröket. Az edzővel, vagy edzőtársakkal való edzés serkenti az agy emlékezetért felelős részét, a hippokampuszt, sőt még új idegsejtek születését is elősegítheti ezen a területen.

Az edzés továbbá egy egész sereg kémiai hírvivő termelését is fokozza: például a dopaminét és az endorfinokét. A dopamin újabb tanulmányok szerint nemcsak jutalmazó, hanem általános motiváltságunkat is fokozza; az endorfinok hatása pedig többek közt az a kellemes ellazulás és jó hangulat, amelyet az edzés hatására érzünk.

Hasonló módon hatnak az agyi hírvivőkre egyes élelmiszeripari termékek is, tehát z étkezés szintén lényeges momentum. Vannak egyéni eltérések, de a leggyakrabban a kávé, a csokoládé, a sajt, illetve mindaz, ami nátrium-glutamátot tartalmaz (például a kínai ételek többsége), vagy amiben cukor rejlik. Vajon javasolja-e valamelyiket Ilardi a jókedv fokozására? Nem, mivel ezek az ételek, italok rövid távon javítják csak hangulatunkat, hosszú távon függőséghez is vezethetnek. Bár ezek a függőségek erősségükben és következményeikben nem mérhetők a káros szenvedélyekhez, hosszú távon alááshatják egészségünket. Egyszóval ne adagoljuk túl magunkat kedvenc ételeinkből. A fejlett ipari társadalmakban az emberek átlag 40 kilogramm cukrot fogyasztanak el egy évben. Ez óriási mennyiség ahhoz képest, hogy néhány száz éve még nem is létezett cukor (csak a jóval egészségesebb méz), és hogy az emberek még évtizedekkel ezelőtt is csak évente 5 kilogramm cukrot ettek. A következményeket pedig ismerjük: tömeges elhízás, cukorbetegség, szív- és érrendszeri problémák stb. 

Ilardi életmód-programjához a kiadós alvás is hozzá tartozik, így elmondható, hogy teljes mértékben megfelel a fitnesz-alapelveknek. Ő azonban egészen más irányból, az emberiség őstörténetéből indult. Fő eredménye pedig annak bizonyítása, hogy megfelelő életmóddal sokkal inkább megelőzhető és gyógyítható korunk népbetegsége, a depresszió, mint az egyre gyakrabban adott gyógyszerekkel. 

A gondolat szerint, jókedvűnek és kiegyensúlyozottnak lenni, önmagunkban megtalálható. Minden cselekvéseinktől és hozzáállásunktól függ. Igyekezzünk tehát a következőkre figyelni: étkezés, testmozgás, pihenés és a mosolygás!

Megoldás: a kőkorszaki életstílus 

A lényeg tehát: viselkedj úgy, mint egy aktív, egészséges ember, és végül az is leszel! 

Ezt azonban Ilardi szellemében így kell kiegészítenünk:

Viselkedj úgy, mint egy kőkorszaki ember… nem azért, hogy végül azzá válj, hanem, hogy elűzd a fellegeket! Azoknál ugyanis, akik ma sem élnek másként, mint a kőkorszakiak, szinte egyáltalán nem fordul elő a mélabú.

loading...
Ajánló
Kommentek
  1. Én