A Hit - legbenső közvetlenségünk

A hit a vallások és azokon túl a mélyebb metafizika alapja - szokták mondani. Ez az állítás a mai ember számára zavarosnak tűnhet, mert ezeréves vallási dogmáink elferdítették a hit fogalmát. E cikk a valós hit keresése szellemében íródik - és annak reményében, hogy rátalálunk arra, ami elveszett.

Hitünk nem egyenlő vágyainkkal vagy félelmeinkkel, mégis legtöbbünk akkor mondja, hogy "elhiszem ezt", vagy "elhiszem azt", amikor vágyik az adott dologra, avagy fél valamitől. Példának okáért: "Elhiszem, hogy pozitív gondolkodással jobbá tudom tenni az életem." Ez a kijelentés - és a belévetett hit - csupán annyira súrolja az ősi hit lényegét, mint a tó partján a vízfelszínt csapkodó kisgyermek. E kijelentés a vágyakból táplálkozik, és azon félelmeinkből, hogy vágyainkat sohasem érjük el. Az más kérdés, hogy e hitnek van-e valóságalapja, vagy nincs.

A hit olyan bizonyosság, mellyel a logikusan gondolkodó elme egyszerűen nem tud mit kezdeni. A logika és az ok-okozat tárgykörén kívül esik. Az ember manapság jól felfogott érdeke szerint akármiben hihet... Istenben, ördögben, angyalokban, démonokban, stb. Azonban az e fajta, vágyakra és félelmekre alapozott hit sohasem nyújt igaz bizonyosságot, mivel alapvetően hamis. Nem azért hamis, mert tárgya nem valós (nem azért, mert ne lennének angyalok vagy démonok), hanem azért, mert az ősi hitnek ez a fajta hit árnyéka csupán - nem adja meg az ősi hit katartikus élményét. Így a mai értelemben vett hit egyszerűen alaptalan, mert kétes alapjai, a vágyak és félelmek: múlandóak.

Feltehetjük a kérdést, hogy amennyiben a mai, vágyakra és félelmekre épülő hit alaptalan, akkor az ősi hitnek mi adta megrendíthetetlen alapját? Mitől más az ősi hit, mint a mai?

A mai hittel ellentétben az ősi nem vágyakra vagy félelmekre épült. Nem is logikára. Mielőtt tovább mennénk, mindenki saját képességei szerint tűnődjön el ezen! [...] A további magyarázat előtt meg kell említenem a "tükrözést", mint emberi találmányt, mely amolyan utánzásként fogható fel. A kezdetekben a Lét alapvetően egységes volt. A benne keletkező törés, vagy ahogy nevezni szokták, "bukás" után azonban a Lét egyes részei elvesztették a Léttel való közvetlen kapcsolatot, és aláhullottak a földi életbe - legalábbis így tartja a Hagyomány (Hamvas Béla nyomán). Az ember elvesztette képességét, vagy szándékát a valós dolgok (pl. a valós hit) használatára, és saját játékszereket ötölt ki, melyek a Létbeli dolgok mintájára készültek. Mondhatni megtükrözte őket, és onnantól nem is nézett a valódira, hanem a tükörképet használta. Ilyen tükörképe a mai hit az ősi hitnek.

A mai hittel az ember olyasmit tesz, mint a kártyavár építés. Hitével igazolja vágyait és vágyaival hitét. Azaz egyik oldalra a hit kártyalapját helyezi, a másikra pedig a vágyét, melyek a kártyavárhoz hasonlóan megtámasztják egymást. Ez a metódus azonban - mint tudjuk - nem folytatható a végtelenségig. Hiányzik a szilárd alap és hiányzik a megtapasztalás bizonyossága.

És igen, a tulajdonképpeni megtapasztalás lehet az a kulcs, ami közelebb vihet minket az ősi hit lényegéhez. Ugyanis ezt a fajta hitet a lehető legközvetlenebbül tapasztalni kell, vágyaktól és félelmektől mentesen, melyek elzárhatják a tapasztalás útját. A vágyak és félelmek útján vezetett hit önmagába - azaz a félelmekbe és vágyakba - kanyarodik vissza. Egyszerűen nem tapasztal, hanem önmagát gerjeszti. Ez a gerjesztési folyamat pedig eltereli a figyelmet attól, amit valóban megtapasztalásnak nevezünk.

A Hagyomány azt mondja, hogy egyetlenegy valós létező van, nevezi Teremtőnek is. E Teremtő a Létben gyökerezik, és részei vagyunk mi is, itt a földi életben. Lényünk valós és halhatatlan része pókfonál vékonyságú szálakon van hozzá kötve, és e kapocs az, aminek felismerését hitnek nevezzük. Minél nagyobb a felismerés, a Hit, e kötelék annál szélesebb.

Az ősi Hit tehát közvetlen tapasztalata a Lét egységének. És mivel tapasztalat, inkább gyakorlati, mintsem elméleti tevékenység. Gondolati formákkal csak azok a dolgok írhatóak le egészében, amiket az ember megtapasztal, mert ez a tapasztalat adja az elmélet hitelességét. Így az ősi Hit hitelességét is a tapasztalás adja, mely hangsúlyozom, közvetlen(!) kapcsolat a Léttel.

A mai ember azért nem képes e megtapasztalásra, mert akciót és reakciót akar. Vagyis - helyesebben fogalmazva - az akciót és a reakciót véli saját lényének. Állandóan izeg-mozog, képtelen a megnyugvásra. A keleti szent embereken kívül kevesen képesek leülni és egyszerűen tapasztalni a Hitet. Leülni, befelé fordulni és közvetlen kapcsolatot létesíteni - a Léttel. [...] E befelé fordulást ne úgy képzeljük el, hogy leülünk és saját belső szerveinkre koncentrálunk... képzeljük el úgy, mint egy fénylő gömböt, ami maga a Lét, és amit vékony réteg por fed, rajta kívül csak az üresség honol. A vékony réteg a földi élet, az összes anyagi dolgával, az összes vágyával és félelmével, az összes gondolati játékszerével, az összes univerzummal és multiverzummal. Mi is egy porszem vagyunk e porrétegben, és befelé fordulni annyi, mint nem a világ dolgaira figyelni, hanem a Lét középpontjára.

A Hit ugyanis mindenkiben megvan. A közvetlen megtapasztalás képessége mindenkiben ott pihen - alig érzékelhető pókfonál csupán, de valós. Tulajdonképpen ez az emberi szeretet alapja - az emberi kötődések alapja. A csodák alapja és az örökélet kapuja. Mindenki tapasztalta már és mindenki e megtapasztalást hajszolja az idők végezetéig. A hibát általában ott követjük el, hogy e megtapasztalás eufórikus érzetét az anyagi világ dolgainak tulajdonítjuk, holott azok csupán eszközök, vagy helyesebben fogalmazva: tükrök - a tükröződő kép forrása pedig: a Lét.

loading...
Ajánló
Kommentek
  1. Én